Kolozsvár: a gyerekek egyharmadánál fennáll a cukorbetegség kialakulásának kockázata

Kolozsváron a gyerekek 29 százalékánál fennáll a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata. A civilizációs betegségek, és kiemelten a 2-es típusú diabétesz kialakulása által veszélyeztetett 5. osztályos gyerekek beazonosítására indított szűrőprogramot Kolozsváron a Medicover Egyesület még 2018-ban indította. Az înCerc program keretében azóta 46 iskola ötödik osztályos tanulóival foglalkoztak a szakértők.

Az egyesület adatai szerint a szűrőprogram által 3700 gyereket és családjaikat részesítették személyre szabott tanácsadásban. A projekt célja, hogy megismertessék a kiskorúakkal a diabétesz kialakulásának kockázatait és azt, hogy hogyan előzhetik meg a betegséget. A programon keresztül az életmód javítására ösztönzik a diákokat a megfelelő táplálkozás és a rendszeres fizikai aktivitás által.

A kép illusztráció | Fotó: Pexels/Pavel Danilyuk

Az eredmények szerint a vizsgált diákok 29 százalékánál fennáll a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázata. Emellett az is kiderült, hogy a gyerekek közel 15 százaléka túlsúlyos, 21 százalékuk pedig az elhízás különböző fázisaiban van. A kiskorúak több mint felének gyenge volt a fizikai teljesítőképessége, 42 százalékuknál pedig testtartási problémákat észleltek. A tanácsadási fázist teljesítő diákok több mint hetven százaléka felesleges zsírt veszített, sikerült lefogyniuk.

A programot jövőre kiterjesztik a 8 és 14 év közötti korosztályra is. A Medicover Egyesület a szűrőprogramot Lengyelországban négy városban bonyolította le, Romániában pedig két városban, Ploieşti-en és Kolozsváron szervezte meg. Az înCerc projektet a Gdanski Egyetem és a Medicover Alapítvány hozta létre, először Lengyelországban próbálták ki 2013-ban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?