Az éghajlatváltozás az alvás minőségére és mennyiségére is negatívan hat

Az okosórák által világszerte végzett alvásmérések milliárdjai szerint az éghajlatváltozás okozta magas hőmérséklet már az alvás időtartamának jelentős csökkenésével is összefüggésbe hozható egy új tanulmány szerint, írja az origo.hu portál.

Az éjszakai hőmérséklet emelkedése csak ront a helyzeten. A one earth című folyóiratban publikált tanulmány szerint ha nem teszünk semmit a fosszilis tüzelőanyagok kibocsátásának visszaszorítása érdekében, akkor kutatók azt jósolják, hogy 2099-re a forró éjszakák „fejenként" évi 58 alvásórát is csökkenthetnek. Mindez évente körülbelül 11 éjszakán bekövetkezett rövidebb alvásnak felel meg.

A veszteségek az évszakok, a társadalmi demográfia és a különböző éghajlati viszonyok között mutatkoztak meg, bár a melegebb éghajlat csak súlyosbítja a problémát. A tanulmány szerzői az alacsonyabb jövedelmű országokban – ahol az elektromos ventilátorokhoz vagy légkondicionálókhoz kevésbé férnek hozzá az emberek – több alvásvesztést tapasztaltak az éjszakai hőmérséklet miatt. Az idősek és a nők szintén különösen veszélyeztetetteknek bizonyultak.

Fotó: Unsplash | Kinga Cichewicz

Az alváshiány hatással lehet az egészségre. A szakemberek eredményei több mint 47 ezer ember alváskövetői adatain alapulnak, amely összesen 68 országot fedett le. Több mint 7 millió feljegyzést hasonlítottak össze a globális meteorológiai adatokkal. A szerzők azt találták, hogy a nagyon meleg, 30 celsius-fok feletti éjszakákon a az alvás időtartama átlagosan 14 perccel csökkent.

Eközben a 25 celsius-fok feletti, éjszakai hőmérséklet enyhén növelte a 7 óránál kevesebb alvás valószínűségét. Az „elveszett" alvási percek napi szinten nem tűnhetnek túl soknak, ám a tudósok szerint hosszú távon negatívan hathatnak az emberi egészségre és a termelékenységre. Ahogy arra rámutattak, már csak egy éjszakai alváshiány is hatással lehet az ember mentális, érzelmi és fizikai jólétére.

Testünk nagymértékben alkalmazkodott a stabil belső testhőmérséklet fenntartásához, amitől az életünk múlik – magyarázta Kelton Minor, a Koppenhágai Egyetem viselkedéskutatója és a tanulmány vezető szerzője kiemelve, hogy mégis minden este teszünk valami figyelemre méltót anélkül, hogy a legtöbben tudnánk – hőt bocsátunk ki magunkból a környezetbe azáltal, hogy kitágulnak az ereink, és fokozzuk a véráramlást a kezünkben és a lábunkban. Hozzátette: ha azonban a környezetünk melegebb, mint mi, a testünk nem tud hőt leadni alvás közben. Párás éjszakákon pedig még nehezebbé válik a testünk hőelvezetése.

A szerzők azt is elismerik, hogy a mintavétel mérete nem tökéletes. A hordozható technológiát általában a magasabb jövedelmű országokban viselik. Ennek ellenére az adatok példátlan betekintést nyújtanak a természetes alvási szokásokba az évek során.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?