Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy egy mezőgazdásznak a traktor az állandó munkaeszköze. A kézdivásárhelyi Moldován Zsolt azonban megcáfolja a gazdasztereotípiákat: mezőgazdászként fényképezőgéppel és drónnal látogatja a határt, és jól szervezett, mérnöki munkája mellett sűrűn kattintgat, hogy az életet, a természetet – minden rezdülésével és szépségével együtt – megörökítse. Hogy tevékenysége hiánypótló, az bizonyos, hiszen nemzetközi díjak is igazolják kreativitását: természetfotói idén elnyerték a Milvus pályázatának nagydíját, a szlovén Narava aranyérmét, és egy képe bekerült Oroszország legrangosabb kiállítási anyagába, a moszkvai The Golden Turtle Photo Contest legjobbjai közé. Emellett a Nature Photographer of the Year pályázaton is tarolt: ugráló kisrókát ábrázoló fotóját 21000 beküldött anyag közül választották az 5 kiállításra szánt fotó közé. Sikereiről és szemléletéről beszélgettünk.

– Mikor kerültél kapcsolatba a fényképészettel? Mi az első emléked a fotózásról? Mindkét szenvedélyed, a gazdálkodás és a természetfotózás is azt jelzi, hogy összhangban vagy a természettel. Gyerekkorod óta elvarázsol ez a közeg?

– Kisgyerekként a nyaraim nagy részét Hargitafürdőn töltöttem, ahol akkoriban minden út a sűrű fenyvesek közé vezetett. Kis hegyvidéki közösség élt ott, tele a helyi csodavilágot ismerő, szerető emberrel. Rengeteg időt töltöttünk kint a szabadban, lenyűgöztek a rideg fenyvesek, a növény-, illetve vadvilág, egyszóval mindaz, amit a természet ad. Nem is volt kérdés, hogy ha majd a sors is úgy hozza, a munkám mindenképp a természethez fog kapcsolódni.

Gyermekként kíváncsi voltam az engem körülölelő világ szépségeire. Akkortájt kezdődött a digitális fényképezőgépek korszaka, gyerekcipőben járt még a fotózás ezen formája. Elsőként filmre fotóztam, onnan indult minden. Édespám, a kolozsvári egyetemi évei alatt szintén ennek a hobbinak hódolt, így elörököltem tőle egy orosz, Zenit márkájú fényképezőgépet.

Szerencsémre volt hozzá teleobjektív is, nem sokat kellett gondolkodnom azon, hogy mit is fényképezhetnék. Egy új világ tárult fel előttem, minden beállítást manuálisan kellett elvégezni, a 36 előhívott képkockának nagyrésze egy fekete folt volt, néhányon rajzolódott ki az általam elképzelt pillanat. Nem tudtam mi az exponálási idő, rekeszállítás, színszűrők a lencsén, így kezdetét vette a kísérletezés-tanulás korszaka.

Amit most talán sokan hátránynak mondanának, abban az időszakban akarva-akaratlanul segített az alapok elsajátításában, akárcsak rengeteg oktató jellegű könyv is. Az idő előrehaladtával lecserélődtek a filmes gépvázak, a digitális technológia nyugdíjba küldte őket.

– És a gazdálkodás hogyan vált az életed részévé? Az is családi örökség vagy tudatos vállalás volt részedről?

– 2017-ben végeztem mezőgazdasági mérnökként a Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen (USAMV). Cégünk 1993-ban indult, születésem előtt egy évvel, minden lehetőség adva volt, hogy folytassam, amit a szüleim elkezdtek. Kamaszkorban általában vacillál az ember, elmegy egyetemre, akár világot látni is, és gondolkodik, próbálja formálni a jövőjét. Több forgatókönyv lepörgött előttem, nem titok, sokszor megfordult a fejemben az, hogy milyen lenne akár a természet fotózásából megélni, főszakmaként művelni, de végül az agrárium mellett döntöttem.

Már kiskoromban rámragadt a természet szeretete, a szenvedély az erdőink, mezőink, hegyeink iránt, nem szerettem otthon ülni, számítógép előtt tölteni az időt. Tudtam, ha az érettségi sikerül, Kolozsvárra megyek tanulni. De hazajöttem az egyetemről, és a farmon egy motivált csapat fogadott, édesapámmal az élen. Sok mindent elindítottunk azóta, közösen fejlődtünk és fejlődünk.

Rengeteget segített gyakorlatban, élesben megtapasztalni mindent, elsajátítani a szakmát az elméleti tudáson túl is – amire egy élet is kevés lenne. Visszagondolva jó volt kissrácként is kint lenni a farmon, hiszen ami gyermekként játék volt, az mára a mindennapjaim részét képezi. Szüleim és a feleségem mindvégig mellettem álltak, és mindenben támogatnak ma is.

– A gazdatevékenységed mellett jól megfér a fotózás? Korábbi interjúdban elmondtad, hogy igazából nyert ügyed van, mert a természetben töltöd a napod, de nincs néha olyan érzésed, hogy a munkád miatt lemaradsz egy jó pillanatról? Mondjuk, amikor pityókaszedés közben veszel észre valami különleges történést, és nincs lehetőséged megörökíteni.

– Mindkét hivatás nagyon színes, monotonnak egyáltalán nem mondhatóak. Nyert ügyem van olyan szempontból, hogy sok időt töltök a természetben, járkálok a mezőn, tapasztalom azt, ami körülöttünk zajlik. Viszont a jó képek nagyrészt nem így születnek. Amikor valami igazán jót akarok, arra időt kell szánni, tervezni, és csak arra fókuszálni.

Általában az állatok megszokják a mezőn furikázó járműveket, legyen akár traktor vagy pickup terepjáró, ez pedig növeli a fotózási esélyeket. Nagyon sokszor láttam már olyan történést az állatvilágban, amit se előtte, se utána, és olyankor nem elég, ha gép van nálam, résen is kell lenni, mert ezek a történetek ezredmásodpercek alatt játszódnak le.

Mire megállok az autóval, felemelem a gépet, csak az én memóriámba ég bele a kép, a gombot lenyomni már késő lenne. Ez is a szakma egyik szépsége és nehézsége is egyben – elkapni a megismételhetetlent, a pillanat töredékét nem kis kihívás.

Viszont akad olyan is, hogy reggel munka előtt már kint vagyok, kiülök egy általam jónak gondolt helyre, és csak reménykedem, hátha sikerül valamit lencsevégre kapni. Mikor betakarítási szezon van például, akkor kevesebb idő jut a fotózásra, nálam van a gép meg a drón is, de középpontban a munka mihamarabbi elvégzése áll.

Vannak telítettebb, és lazább időszakok is, ha éppen nem tudunk netán a rossz időjárási körülmények miatt kimenni a mezőre, akad javítás, karbantartás is jócskán. Összegzésként, mindenképp növelik az esélyt a szabadban eltöltött pillanatok, akad olyan is, hogy sikerül valami igazán jót kihozni az adott helyzetből, de a csúcsot megugrani csak rengeteg befektetett munkával, kitartással lehetséges.

– Mit ad neked a fotózás, hát a gazdaélet? Hogy fogadja ezt a két szenvedélyt a családod?

– Minkettőben volt, és van sikerélményem, más és más módon. A fotózás az egyik olyan dolog, amely kissrác korom óta kikapcsol, pihentet, szabaddá és mindig boldoggá tesz. Számomra ez a meditáció gyakorlatba ültetett formája. A mezőgazdaság pedig megtanít arra, hogy megbecsüljem a munkát, megtanít csapatban dolgozni és nem utolsó sorban, mint a fotózásnál is, alkotunk, leteszünk valamit az asztalra, ami számomra hatalmas dolog. Befektetünk egy évet, dolgozunk, és utána betakarítjuk a termést.

Hálás vagyok azért, hogy a gazdatevékenységemet és a természetfotózásomat is támogatja a családom, mindig mellettem állnak. Ezúton is köszönöm nekik!

– Fontos számodra, hogy az elkészült munkáidat kiállításokra, versenyekre is benevezd? Hogy látod, a felvilágosításon és elkápráztatáson kívül még mi a szerepe a hiteles természet- és állatfotóknak?

– Igen, a kiállítások, pályázatok adnak egy visszajelzést, hogy szakmai szemmel nézve jó, vagy esetleg még dolgozni kell az adott képen. A nagyobb pályázatoknál általában a világ élvonalában levő fotósok ülnek a zsűriben, az általuk kifejtett vélemény építő jellegű minden esetben.

Hála Istennek, van, amiből válogatni pályázatok terén. Sokféle karakterisztikával kell rendelkeznie egy jó képnek, ami olyan, akár egy jó recept: minden hozzávaló szükséges ahhoz, hogy a végeredmény feledhetetlen legyen. A jó természetfotók elkápráztatnak, ugyanakkor dokumentarista jelleggel is rendelkeznek.

A tökéletes technikai megvalósításon kívül minden kép kell közöljön a nézővel egy üzenetet, egy történetet. Ha megnézzük a mai természetfotós trendet, akkor a képek nagyrészt figyelemfelhívó jellegűek, utat mutatnak, figyelmeztetnek, hogy vigyázzunk a természetre, s mindenre, ami minket körülvesz.

– Mi jellemző a stílusodra? A rókás és árnyékos fotódat nézve az az érzésem, hogy a játékosság az egyik mozgatórugód. Olyan, mintha mesei jelenetek elevenednének meg.

– Időben hosszabb, amíg egy fotós kialakítja saját stílusát. Saját stílusnak a fényképezőgépem által egyedi módon megjelenített képi világot mondanám, azokat a fotókat, amelyek tükrözik az én látásmódomat. Próbálom egy picit a minimalista stílust követni, és olyan képeket készíteni, amelyeken az állat és a környezet közötti kapocs kirajzolódni látszik.  A játékosságát jelen esetben a pillanat, illetve a róka és cserebogár kapcsolata adja. A mesei hangulatot a lemenő nap által színesre festett felhők biztosítják. Ez is azt bizonyítja, hogy több alkotóelem formál, alakít egy jó fotót.

– Eddig milyen versenyeken vettél részt? Ez a legutóbbi a legkülönlegesebb mind közül? Hiszen 96 országból közel 21000 kép érkezett be a pályázatra, a székelyföldi rókád pedig ezek közül is kiemelkedett.

– Régebben talán többet pályáztam, ezt csökkentettem az elmúlt néhány évben. Olyan pályázatokra nevezek, amelyeket jónak és érdemesnek tartok. Nagy örömömre szolgál, hogy idén sikerült megnyernem a Milvus pályázat nagydíját, a szlovén Narava aranyérmét, és egy képem bekerült Oroszország legrangosabb kiállítási anyagába, a moszkvai The Golden Turtle Photo Contest legjobbjai közé.  Régebbi sikerként megemlíteném a magyarországi Az év természetfotósa pályázaton elért eredményemet.

A Hollandiában megrendezésre kerülő NatureTalks fesztivál keretében lesz a Nature Photographer of the Year pályázat díjátadója. Ezen a kiállításon szerepelt sikeresen a rókás fotóm. Engem is meglepett az eredmény, nagyon boldog voltam. Közel 21000 fotóból kategóriánkként csak 5 kép kerül majd kiállításra, amely a közeljövőben Hollandia után eljut Belgium és Franciaország több pontjára is.

– A jövőre nézve mik a terveid? Várhatunk a mezőgazdász életedről is hasonlóan játékos és tájékoztató jellegű fotókat?

– Annak köszönhetően, hogy rengetegszer nálam van a gép vagy drón, jó néhány képet sikerült készíteni a cég életéről, mezei munkákról. Viszont a hozzám leginkább közelálló témák csakis a természet által kreált mozzanatok maradnak. Rengetek terv jár a fejemben, különböző megoldásokon agyalok. Több olyan faj is van, amit eddig csak egyszer-kétszer sikerült látnom, a fotózásuk igazi kihívás számomra. Ugyanakkor nekünk, székelyföldieknek a medvékkel való kapcsolatunk is kecsegtető lehetőségeket kínál, fotogén témának tartom.