Az ősz beköszöntével a konyhák zöme lekvároktól, paradicsomlétől, savanyúságtól illatos, lábosok fortyogásától hangos. Szinte mindenki befőz: előkerülnek a nagymamáktól örökölt, féltve őrzött receptek és az interneten talált újdonságok is. Az azonban ritka, hogy valaki egész évben ennek a szenvedélynek éljen, hiszen kinek lenne kedve folyton gyűjtögetni, tisztítani, vágni, pépesíteni, főzni és kamrát rendezgetni? A csíkszeredai Miklós Imola e szempontból kivételnek mondható: nem csupán kedve van a befőzéshez, hanem egyenesen lelkesedik érte. Számára a „kotyvasztás” gyógyír, unaloműző, kreativitásfejlesztő, önkibontakozó tevékenység – egyebek mellett gombasavanyúság, pitypangméz, rózsalekvár, bodzazselé készül a keze alatt, s míg a tűzhelyen rotyog a télire való, vásznat ragad és színekkel teli festményeket alkot. Soha ki nem fogyó ötleteinek megvalósításában élettársa, Lehel is oroszlánrészt vállal: együtt művelik a kertet, amelynek terméseit közösen takarítják be, és az sem ritka, hogy a férfi rukkol elő egy új összetételű paradicsompaszta vagy gyümölcslé gondolatával. (Fotók: Fodor Zsuzsánna)

A városból úgy csöppenünk falura, hogy voltaképpen el sem hagyjuk Csíkszereda határát: a betonrengetegben, tömbházlakások szomszédságában látogatjuk meg Miklós Imolát és párját, Lehelt, akik rózsalugassal, veteményessel, szeder-, málna-, egres-, ribizlibokrokkal, alma-, körte-, cseresznye-, szilva-, meggyfákkal, gyógynövényekkel, egy takaros veteményeskerttel és méhlegelővel tarkított portán laknak. Amint mögöttünk becsukódik a kapu, élettel telik meg minden körülöttünk, az egyhangú szürkét felváltja a zöld ezernyi árnyalata, a gyümölcsök és zöldségek finom illata. A tágas udvaron három kutya fogad nagy ugatások és farokcsóválások közepette. Később a legkisebb közülük, Pannika az ölünkbe fészkeli magát, és olyannyira komolyan veszi kutyakötelességét, hogy a fotózás során sem hagyja magára gazdasszonyát.

„Mindig házra vágytam, de tömbházlakásom volt. Tizennyolc éve került ez a kicsi ház, eladtam a blokklakást, és újraépítettük. Megtaláltam a helyem itt, nem is vágyódom ki a városba, csak ide, a kertbe vagy ki az erdőbe, hogy a csendben gombászhassak” – mondja Imola, majd egyenesen a „boszikonyhájába” vezet bennünket. „Lehel találta ki, amikor egyszer nekiveselkedtem a zakuszkafőzésnek: felvetette, hogy miért ne lehetne boszikonyha, majd javasolta, hogy hozzak létre egy Facebook-oldalt, ahol megmutatom, hogyan kotyvasztom az ínyencségeket” – idézi fel, majd büszkén hozzáteszik, évek óta működik ez az oldal, amit Imola elhivatottan kezel a személyes profilja és a festményeinek szánt üzleti oldal mellett.

A „birodalom” egy-két polcát boszorkánykalapok díszítik. A falakon Imola legkedvesebb festményei lógnak, a szekrényekből pedig – amint kitárja az ajtókat – egy-két befőttesüveg kukucskál ki, gondosan címkézve, különleges fedővel ellátva. A kamra szintén roskadozik a különféle tartalmú üvegektől, kezük ügyében ott a turmixgép, az aszalógép és a nagyfazék.

Megtudjuk, valamikor állatokat is nevelt, három disznóval kezdte, de csakhamar rájött, hogy nem neki való a gazdaélet, mert annyira közel került az állataihoz, hogy sajnálta levágatni őket. Később nyulakat tartott, majd tyúkokkal is próbálkozott, ám meg kellett bizonyosodnia arról, hogy a városban sincsenek biztonságban, rájuk talál a menyét, ami nem kegyelmez. Így fájó szívvel, de lemondott az állattartásról, és a munka utáni minden idejét a befőzésnek és festésnek szentelte.

Laborból a boszikonyhába

Míg Panna kutya az ölünkben nyugszik vagy nagy szócsatát vált a fényképezőgéppel, Imola megosztja velünk, hogy biológia-kémia szakot végzett középiskolában és az orvosi egyetemre készült. Végül egy laborban helyezkedett el, de máig sorsszerűnek véli, ahogyan a laboros „kotyvasztások” világából a konyhai kísérletezgetésnél kötött ki. És a kertészkedésnél, ugyanis „amíg Lehel munkában van, elrohanok és vásárlok néhány bokrot, fácskát, mikor hazajön, meglepődik, hogy újabb növényt kell kerülgetnie kaszáláskor” – fűzi hozzá hangos nevetéssel.

Mint mondja, szenvedélye a befőzés és a főzés, de finomságait nem tudná értékesíteni, mert számára a befőttesüvegekben rejlő érzések is sokat jelentenek. Ezért inkább ajándékba adja, alkalomadtán alapanyagra cseréli ínyencségeit. A nagyfazék egész évben használatban van, az fő ki benne, aminek éppen szezonja van. Télen például kividzsem vagy narancslekvár, tavasszal kakukkfűszörp, csalán- vagy körömvirágkenőcs készül. Minden saját receptek alapján, mert Miklós Imola lelkesedésének motorja az is, hogy saját ízvilága szerint alakíthat át minden leírt receptet.

„Mióta az eszemet tudom, foglalkoztatott a főzés, a befőzés és a természetjárással összekapcsolt gyűjtögetés. Komolyabban 10 éve készítek befőtteket. Míg tömbházban éltem, nem volt elegendő hely a kísérletezgetésnek. Most mindent megtermesztek csak hogy új dolgokat próbálhassak ki” – osztja meg velünk, miközben tágas udvarát mutatja meg.

Amikor a körtefához érünk, büszkén meséli, hogy a körtelevet, „héjastól, magvastól" Lehel találta ki: minden részét turmixgéppel pépesítette, felforralta, üvegekbe tették, és kész is volt télire az egészséges italuk. A paradicsomlevet szintén Lehel ötletei alapján készítik: nem dobják ki az egészséges részeket, héjastól-magvastól pépesítik, 20 percig főzik és öntik üvegekbe. Nagyon kevés cukrot, sót, egy kis tartósítószert és zellerzöldet tesznek a paradicsompasztába. „Nem értjük a passzírozás lényegét, annyi egészséges rész kerül a komposztra, amit nyersen elfogyasztanánk” – részletezi Imola, majd kiemeli, Lehel mindig is társa volt a „kotyvasztásban”, kettecskén működtetik a boszikonyhát, „mert, ha szeretik a hasukat és az egészséges ínyencségeket, akkor a munkának is közösnek kell lennie”.

„Édesanyámmal és nagymamámmal gyakran jártunk gyűjtögetni, megnyugtat ez a családi hagyomány”

Minden második évben több a termés, idén a cseresznye volt rengeteg, egy fán 40 kg termett. „Ezelőtt négy éve kezdett teremni, eleinte csak pár szemet, néhány marékkal, most pedig tele lett. Itt, Csíkban, ahol 20 éve még nem is álmodoztunk a cseresznyéről vagy a barackról, a paradicsomról, a vinetéről (padlizsán szerk. megj.)! Itt alma, körte és meggy termett leginkább, illetve pityóka (krumpli szerk. megj.) és kukorica” – osztja meg velünk tapasztalatait a globális felmelegedésről, kiemelve, hogy a bokrok költöztetésétől sem tartanak, szakszerűen ültetgetik az udvar különböző szegleteibe.

Ugyanakkor semmit nem hagynak kárba veszni, amint beérett valamelyik fa vagy bokor termése, esetleg a kert termett annyit, máris hozzálátnak a befőzéshez. Amikor Imola szünetidőt tart, akkor az erdőbe megy, hogy gombát gyűjtögessen. Olyannyira szereti ezt a tevékenységet, hogy képes akár egyedül is útnak indulni. „Olyankor végig fütyülök, nehogy meglepjen a medve, de egyébként nem félek. Édesanyámmal és nagymamámmal gyakran jártunk gyűjtögetni, kikapcsol, megnyugtat ez a családi hagyomány” – osztja meg velünk, majd többféle gombasavanyúságot vesz elő a spájzból.

Szerit-számát nem tudja a befőtteknek és szörpöknek, hiszen rengeteg gyümölcsöt és zöldséget dolgoznak fel különböző módszerekkel, amit a kert terem, azt mind elteszik télire, természetesen, ha már jóllaktak a friss terméssel. Előbb ugyanis hagyja, hogy a családtagok csemegézzenek a finomságokból, nem törvényszerű náluk, hogy mindent be kell főznie.

Alkalomadtán aszal is, fűszerkeverékeket készít, amelyekhez gombát vagy paradicsomot szárít. Háromféle fűszerkeveréket talált ki: egyet a csorbába, egyet a pörköltbe és egy általánosat. Ilyenkor szárított vargányát vagy cserepes gereben gombát, hagymát, fokhagymát, zeller- és petrezselyemzöldet, paprikát használ. Ezeket kávédarálóban őröli porrá.

„Szeretem, és amit szeretek, arra időm mindig van. Néha elfáradok, olyankor két napig is pihenek, fekszem, gondolkodom, forró fürdőt veszek, majd tele új ötletekkel kezdem elölről” – mondja Imola, akivel az évek folyamán soha nem fordult elő olyan, hogy egy befőzés vagy egy új recept ne sikerült volna. Hosszas gondolkodás előzi meg a konkrét folyamatot, így nem tud rosszul elsülni. A bodzaszörpből például bodzazselé készül.

„Mindjárt megkóstoljátok” – mosolyog, s már szökken is a hűtő elé, hogy zselével kínáljon. Amit bodzalé követ, majd pikáns chilliszósz. Később málnát szedünk, és nagyokat nevetünk, hogy mi mindennel jóllakatott bennünket.

A befőtt kívül-belül kívánatos

Úgy tartja, a befőtt akkor befőtt, ha külsejére-belsejére egyaránt odafigyelnek. Ezért címkéket szerkeszt fotókkal és szöveggel ellátva, illetve a kupakokra anyagokat vagy színes papírdarabokat illeszt befőttes gumival vagy kötővel. „Azelőtt nem tudtam szerkeszteni. De ez annyira érdekel, hogy képes vagyok telefonon elkészíteni, majd kinyomtatni” – részletezi nevetve.

Portájukon a gyógynövényeknek is kiemelt szerep jut.  Csalán- és körömvirágkenőcsöt főz méhviasszal, disznózsírral és olívaolajjal: a körömvirág tartalmú kenőcs gyulladáscsökkentő, sebgyógyulást elősegítő, bőrfiatalító hatású, de égési sérülések kezelésére is alkalmas. Megtudjuk, amit nem használ fel egy főzésnél, azt kis dobozokban lefagyasztja, mert kiolvasztva olyan a virág, mint fénykorában. A csalánkenőcsöt a visszeres és reumatikus fájdalmak enyhítésére ajánlja, de az ízületi panaszokra is kiváló. A kakukkfűből és szurokfűből pedig gyógyszirupot főz.

A dunsztolásnál nem használ tartósítószert. Egy nagy lábos aljába konyharuhát tesz, arra vizet tölt, majd beleteszi a befőttesüvegeket, letakarja azokat egy másik konyharuhával, amire ismét vizet tölt, és az egészet „főni” teszi. Amikor már gyöngyöznek az üvegek, elzárja a tüzet alattuk. Majd száraz dunsztba pakolja őket: egymás mellé, letakarva, és így hagyja kihűlni mindet.

Cukor helyett néha édesítőszert használ, de egyikből sem sokat, hagyja érvényesülni a gyümölcsök ízét, amelyek, ha érettek, megfelelően édesek. „A szörppel úgy vagyok, hogy sajnálom kipréselni a gyümölcseink levét, majd a héját, magjait eldobni. Inkább turmixoljuk a termést, hogy minden egészséges része a befőttbe kerüljön” – mondja Imola, majd a tűzhelyre pillantva megjegyzi, gyakran kell cserélni a gázkályhát, mert a súlyos lábosok hamar tönkreteszik, hiszen naponta használatban van.