A műanyag kulacsok is nagymértékben szennyezik a bennük tárolt vizet

A Koppenhágai Egyetem kutatópárosa sok száz különböző vegyi anyagot mutatott ki abból a vízből, amelyet előtte 24 órán át újrafelhasználható műanyag kulacsokban tároltak, írja az ng.24.hu portál.

„Megdöbbentő volt, milyen sok mindent találtunk a palackokban 24 órán át tárolt vízben! Több száz anyag volt, olyanok is, amelyeket eddig vízből nem mutattak ki, és olyanok is, amelyekről feltételezhető, hogy károsak az egészségre. Miután mosogatógépben elmostuk a palacokat, több ezerre nőtt ezen anyagok száma” – magyarázta Jan H. Christensen, környezeti analitikai kémia professzor.

Háromféle, a dán üzletekben kapható műanyagkulacsot teszteltek, vadonatújakat és használtakat egyaránt. Megvizsgálták őket gépi mosogatás előtt és után, illetve azt követően, hogy ötször átöblítették a palackokat csapvízzel. Ezt követően sima csapvizet engedtek a palackokba, majd 24 óra elteltével folyadék-kromatográf és tömegspektrométer segítségével azt vizsgálták meg, hogy hányféle összetevőt találtak a vízben.

Fotó: Pixabay

A kutatók több mint 400, a palackból eredő anyagot, és több mint 3500 gépi mosogatószerből eredőt találtak; ezek legnagyobb része ismeretlen, s főként ismeretlen hatású. Azonban még az ismert vegyi anyagoknál is több mint 70 százalék azok részaránya, amelyek egészségügyi hatásait egyáltalán nem ismerjük. Vannak azonban jól ismerten ártalmas hatású anyagok, így a fotoiniciátorok, lágyítószerek, antioxidánsok, leválasztószerek, amelyek a műanyaggyártás során kerülnek az anyagba. Emellett kimutattak a szúnyogriasztókban használt DEET molekulákat is. Ez utóbbi a kutatók szerint a műanyag gyártása során használt lágyítószerek átalakulásával keletkezhetett.

„A palack anyagából eredő összetevők java a gépi mosogatás és a vízzel öblögetés után is megmaradt, a legtöbb mérgező összetevőt pedig a gépi mosogatást követően találtuk. Ennek feltehetően az az oka, hogy a gépi mosogatás során a felület kopik, s így több anyag szivároghat át a vízbe belőle” – tette hozzá Selina Tisler, a kutatópáros másik tagja, a Journal of Hazardous Materials szakfolyóiratban közölt tanulmány első szerzője.

A vadonatúj kulacsokból 500 különféle anyag került a vízbe még az öblögetést követően is, ezekből 100 magából a műanyagból származik. A kutatók hangsúlyozták, hogy az egyelőre nem világos, hogy ezen anyagok mekkora koncentrációban vannak jelen, így azt sem tudni, vajon károsak-e az egészségre ilyen mennyiségben. „Csupán az, hogy a vízben vannak, még nem jelenti, hogy az a víz az emberi egészséget veszélyeztető hatású. A probléma az, hogy nem tudjuk, így van-e. Alapvetően azonban nem tűnik jó ötletnek mosogatószer-maradványokat és más vegyszereket inni” – mondta Tisler.

Christensen professzor hozzátette, ő eztán inkább jó minőségű fém vagy üveg kulacsot fog használni. A kutatók szerint a probléma az, hogy nincs igazán szabályozva, miként készülhetnek ezek a palackok, és ez részben azért van így, mert nem ismerjük a felhasznált anyagok egészségre gyakorolt hatását, és ez számtalan olyan anyagra is igaz, amelyekkel az élelmiszereink, italaink kontaktusba kerülnek. Addig is, míg e tudásra szert teszünk, a kutatók abban bíznak, hogy a gyártók, amelyek a nevüket adják a termékeikhez, nagyobb gondossággal választják ki a beszállítóikat és ügyelnek arra, hogy a termék alapanyagába miféle összetevők kerülhetnek bele.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?