A férfiak sokkal vonzóbbak a nők számára maszkban, mint nélküle

A Cardiffi Egyetem tanulmánya szerint a szájmaszkok azon túl, hogy védelmet nyújtanak a koronavírus ellen, vonzóbbá is teszik viselőjüket.

A kutatás során azt mérték, hogy a különböző maszkok hogyan változtatják meg az arc vonzerejét. Az eredmények szerint a klasszikus kék orvosi maszk teszi vonzóbbá az embereket leginkább. A vizsgálatban 40 férfi vett részt, akik különféle maszkokat húztak az arcukra, majd a kutatók nőket kértek meg, hogy egytől tízig terjedő skálán értékeljék a férfiak arcát maszk nélkül, szövetmaszkban, kék orvosi maszkban, illetve úgy, hogy a maszk által eltakart területre az arcuk elé tartanak egy fekete könyvet.Megszépít a maszk, állítják a kutatók | Fotó: AdobeStock

„A tanulmányunk szerint a nők minden más lehetőségnél vonzóbbnak tartották a férfiak arcát akkor, amikor kék orvosi maszkot viseltek. Ennek egyik oka lehet, hogy megszoktuk, hogy az egészségügyi dolgozók kék maszkot viselnek, ezért ezt automatikusan az ápolókhoz vagy az orvosi szakmában dolgozó emberekhez kötjük. Egy olyan időszakban, amikor sebezhetőnek érezzük magunkat, nyugtatóként hathat ránk a kék orvosi maszk látványa, emiatt pedig pozitívabban viszonyulhatunk a viselőjéhez. Azt is megállapítottuk, hogy lényegesen vonzóbbnak találjuk az arcokat maszkban, mint nélküle” – mondta dr. Michael Lewis, a kutatás vezetője, aki szerint a maszkkal kiválóan elrejthetjük az arcunk nemkívánatos vonásait.

A kutatás eredményessége után az egyetem most azt tervezi, hogy a kísérletet megfordítják, nőkre adnak maszkot, és férfiaknak kell értékelniük őket.

Kapcsolódók

Kimaradt?