Koronavírus: változott a szakértők véleménye a védőmaszkok viseléséről

Véd-e az arcmaszk vagy sem a koronavírustól? A szakértők véleménye erről az utóbbi napokban fokozatosan megváltozott. Románia hat megyéjében pedig már egyenesen kötelezővé tették a védőmaszkok viselését nyilvános helyeken.

Kezdetben az volt az általános vélekedés, hogy maszkot csak a fertőzötteknek, a fertőzésgyanúsoknak, környezetüknek, illetve az orvosoknak kell viselniük. Korábban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is ezen az állásponton volt.  Jelenleg már viszont egyre többen úgy tartják, hogy maszkot viselnie kellene, mert legalább részben megóv a fertőzéstől.

A WHO igazgatója, Tedros Adhanom a napokban maga is arról beszélt, hogy a világjárvány terjedése nyomán az általa képviselt intézmény is változtathat eddigi álláspontján. A Nature című folyóiratban megjelent tanulmányok egyikének pedig az a következtetése, hogy a maszkok viselésével csökken a betegek által kilélegzett levegő vírustartalma. A londoni Francis Crick Intézet kutatója, Rupert Beale úgy véli, hogy ez nyomós érv lehet az arceltakarás kötelezővé tételére.

Beszéd közben is levegőbe kerülhet a vírus

Az újabb vizsgálatok szerint ugyanis a koronavírus nem csak köhögés vagy tüsszentés, hanem a beszéd közben is a levegőbe kerülhet. Erre ugyan még konkrét bizonyíték nincs, ám a Birminghami Egyetem közegészségügyi szakértője, KK Cheng professzor, valamint az amerikai elnök tanácsosa, a tekintélyes orvosszakértő Anthony Fauci ezt egészen biztosra veszi.

Hasonló ajánlást tett a németországi Robert Koch Intézet elnöke, Lothar Wieler, valamint a franciaországi Orvostudományi Akadémia is. Az akadémia véleménye nyomán a francia kormány is változtatott eddigi álláspontján, és úgy döntött, az országban „alternatív maszkokat” gyártanak majd. A francia egészségügyi miniszter, Jerome Salomon ilyen maszkok viselésére „bátorította a lakosságot”.

Kelet- és Közép-Európában a maszk viselését Csehországban és Szlovéniában tették kötelezővé, Ausztriában pedig a szupermarketbe belépve kell viselni. Romániában most már Raed Arafat belügyi államtitkár, a SMURD létrehozója is a maszkok viseletét ajánlja, hat megyében ezt már kötelezővé is tették.

Gerillaharc a maszkokért

A kötelezettség viszont egyelőre nem válik országossá, mert Ludovic Orban kormányfő szerint ennek nincs értelme addig, amíg a lakosság nem férhet hozzá „tisztességes áron valóban biztonságos” maszkokhoz. A miniszterelnök az ajánlással egyetért, a kötelezővé tételt viszont túlzottnak tartja. „Az improvizált megoldások nem segítenek, az embereknek a nagyobb védelmet nyújtó sebészeti maszkokat kell majd viselniük, Romániában ezeket hamarosan már gyártják is” – tette hozzá a kormányfő, utalva arra, hogy a védőeszköz hazai termelése április 15-n elindul.

Ludovic Orban kancelláriájának vezetője, Ionel Dancă arról beszélt, hogy „valóságos gerillaharc folyik” a védőfelszerelésekhez, maszkokhoz, kezeslábasokhoz használt anyagok beszerzéséért, a lélegeztetőgépekért, a tesztekért és egyéb szükséges orvosi felszerelésekért, amelyben az összes politikai és diplomáciai eszközöket felhasználják. „Azt is mondhatnánk, hogy ezekért nemzetközi háború zajlik”, amelynek nyomán már véglegesített szerződéseket is felmondtak, mindenfajta magyarázat nélkül – tette hozzá.

Kapcsolódók

Kimaradt?