Elült a járvány, töredékére esett a védőmaszkok ára

2020 szeptemberében hatszor annyiba került a legolcsóbb maszk, mint jelenleg.

Az üzleti világban egyesek számára átok, míg másoknak áldás, mennyei manna volt a koronavírus-járvány. Bizonyos ágazatokban a bevételek drámai mértékű visszaesését okozta a pandémia, a különleges helyzetben rejlő lehetőségeket idejében felismerő cégeknek ellenben szép profitot hozott.

2020-ban a kiskereskedelmi forgalom egyik legkeresettebb terméke a védőmaszk volt. A Gyógyszerek és Egészségügyi Műszerek Országos Ügynökségéhez (ANMDM) 135, maszkok gyártására vonatkozó kérés érkezett az elmúlt év folyamán. A kérvényezők közül csupán 58 felelt meg az ANMDM által támasztott minőségi elvárásoknak, ezek megkapták az engedélyt a gyártásra.Fotó: Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája

A legnagyobb hazai gyártó a máramarosi Taparo csoporthoz tartozó Techtex, amely 20 millió eurót fektetett egy maszkokat és más, egyszer használatos egészségügyi védőfelszereléseket gyártó üzem létrehozásába. A befektetésnek volt is eredménye: egy év alatt megkilencszereződött a cég alkalmazottainak a száma, az árbevétele 23,8 millióról 109 millióra, a nyeresége pedig 332 ezer lejről 25 millióra nőtt.

Mesés haszon

A maszkokból nem csak a gyártók, hanem a kereskedők is szépen profitáltak. A legnagyobb hazai online kereskedő, az eMag tavaly áprilisban 5 millió védőmaszkot adott el hat óra alatt, 3 lejes egységáron. A cég kezdetben azt állította, hogy a maszkokat 0 árréssel, vagyis haszon nélkül adta el, amiről később kiderült, hogy nem igaz.

Az állammal üzletelők is szépen kasszíroztak a maszkoknak köszönhetően, egy volt titkosszolgálati alkalmazott feleségének a cége, a Pop-up Shop Brand kft. 2,2 millió, Kínából importált maszkot adott el az állami tulajdonban levő Unifarmnak, a beszerzési ár duplájáért. Az egykori SRI-s cége maszkonként 0,305 dollárt keresett az üzleten, összesen 671 ezer dollárt.

Más kereskedők sem voltak szégyenlősök, amikor felárazták a védőmaszkokat. A gyógyszertárakban előfordult, főleg április és május folyamán, hogy 5 lejt is elkértek egy darabért, mely összegbe többszáz százalékos haszonkulcs volt beépítve.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Időközben a maszkok iránti kereslet lehanyatlott, s ezzel párhuzamosan az árak is zuhanórepülésbe kezdtek. 2020 szeptemberében a Ziarul Financiar gazdasági napilap munkatársainak 3 600 találatuk volt az egyik internetes keresőbe beírt, maszk kulcsszóra, az ár pedig 60 bani és 81 lej között változott. Idén júniusban már 7 ezer volt a találatok száma, az 50 darabos csomagok esetén pedig már csak 10 bani volt az egységár.

Ha ősszel be is köszönt a járvány negyedik hulláma, s esetleg ismét kötelezővé teszik a szabadtéri maszkviselést, az árak valószínűleg nem fognak nagymértékben emelkedni, mivel a kereskedők időközben raktárkészletet halmoztak fel, a termelési kapacitás pedig lényegesen nagyobb, mint 2020 tavaszán.

Kapcsolódók

Kimaradt?