Lackfi János istenkapcsolata, akár egy szerelem: lassú öröm – bizonyosodtunk meg erről, amikor a 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten a költővel beszélgettünk. Noha különösebb vallásos neveltetésben nem részesült, az évek folyamán életében fel-felbukkant a Jóisten. Kamaszként már beszélgetett vele, de sokáig nem ismerte olyannak, mint ma: cimborának. Napjainkban viszont a Jóisten Lackfi János cinkosa, jó barátja, akiről és akivel nem fél humorral vagy iróniával beszélni. Közösségi oldalán, a #jóéjtpuszi sorozat keretében úgy mutatja be, mint egyet közülünk, és ezzel még szerethetőbbé, még igazabbá teszi, hidat képezve a keresztények vagy egyszerű közösségimédia-felhasználók és a teremtő között. A magyarországi költővel, sokgyermekes édesapával, egykori fafaragóval, cselgáncsedzővel istenhitről, egyházról, keresztény bűntudatról és szigorú vallásosságról beszélgettünk.

„Én tulajdonképpen az esküvőm előtt, a jegyesoktatás során tudtam meg a felkészítő atyánktól, hogy hol lakik a Jóisten, eszik-e vagy isszák" – idézte fel Lackfi János az IstenneL való baráti kapcsolata kezdetét, amit lassacskán gyermekeibe is átplántált. Elmondása szerint mindannyian beleszülettek a katolikus családok életébe: elalvás előtt minden este közösen imádkoztak.

És a hitük megélésében az is segítette őket, hogy felesége zseniálisan eleveníti meg a katolikus ünnepköröket, így advent, nagyböjt, húsvét vagy karácsony idején minden napnak megvan a maga varázsos araszolása, ami újabb és újabb perspektíváját fedi fel az ünnepeknek.

Mi fér bele egy kávéba? – tettük fel a kérdést önmagunknak és interjúalanyainknak, amikor a 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét sürgés-forgásában igyekeztünk a lehető legkomolyabb témákról rövid idő alatt beszélgetni. Terítékre került a párkapcsolatok dinamikája, a családalapítás és szülői lét, a kultúrateremtés, az irodalom népszerűsítése, a tehetséggondozás, a gyereknevelés és a hitélet is. Ebben voltak segítségünkre beszélgetőtársaink, a magyarországi Grecsó Krisztián író, Csernus Imre pszichiáter, Vadadi Adrienn író, óvónő, Lackfi János költő, illetve az erdélyi Botházi Mária író, újságíró és André Ferenc költő, slammer, tehetséggondozó.

Tapasztalatai szerint tele van a levegő körülöttünk, tele wi-fivel, vicces videókkal, csinos lányokkal, sportos férfiakkal, fociközvetítésekkel. És Jóistennel is, bár sokan nem érzik „a levegő Jóisten tartalmát, mert korunkban a csendünkért, meg a figyelmünkért megy a nagy harc, mindenki arra pályázik, mindenki azt szeretné elcsípni. Ezzel szemben Isten csendesebb fajta, azt gondolja, őt úgyis megtalálja, aki meg akarja találni, ahhoz viszont a csendre kell csatlakozni". Meggyőződése, hogy a csatlakozás nem hoz hirtelen kielégülést, instant örömöt, mint a wi-fire kapcsolódás, ami rögtön elénk tarja a világot, míg bekebelez. Nem, az Isten nem drog, hanem lassú öröm, pontosan olyan, mint egy szerelem. Személyes példája is ezt igazolja: Isten őt szelíden noszogatta, közben annyi élményt küldött, hogy azokat muszáj volt megírnia.

Mert ugyan vannak kiemelkedő pontok mindenki életében, nagynak minősülő istenélmények, ám a kapcsolat valóságossága akkor dől el, amikor a hétköznapok egysíkúságában is képes elmerülni benne az ember. „Ezzel én ugyanúgy küzdök, mint bárki más. Ennek a tapasztalatát igyekszem viszonylag közvetlen versekben megosztani az olvasókkal #jóéjtpuszi című bejegyzésekben. Ezek váratlanul nagy sikert arattak, ami azt jelzi, más is küszködik“ – ismerte be beszélgetésünk során hangsúlyozva, hogy Isten nem erőszakoskodik, nem az ő stílusa beférkőzni a kulcslyukon. Ő a lehetetlenben kezdi a munkát, megoldja a gondjainkat, de várja, hogy szükség legyen rá. Nem úgy, mint a konkurencia, a Patás és Társa Kft.

Hagyományos kereszténység és lendületes hit: kell-e különbséget tenni?

Arra a kérdésünkre, hogy az olykor ironikus, máskor humoros hangvételű, Istent baráti ábrázolásban mutató verseire hogyan reagálnak a hagyományos kereszténység követői elmondta, meglepően jól fogadják a számukra meghökkentő alkotásokat is. Hozzátette, „nem gond, ha valakinek ez nem kenyere, ha azt gondolja, hogy a Jóistennel nem lehet viccelni: ott vannak az énekeskönyvek, ott van a Biblia", ki-ki választhat magának számára megfelelő eszközt.

Azonban tény, hogy napjainkban az internethuszárkodáshoz, fotelkaratézáshoz szoktunk, ezért az ő közösségi média felületein is felbukkannak sértő megjegyzések. Például kapott már olyat, hogy el fog kárhozni a versei miatt, miközben ők (a hagyományos hitűek szerk. megj.) majd röhögnek rajta. Ő viszont ezek láttán sem keseredett el, mert egy kedves püspök atya ebben is másfajta gondolkodásra inspirálta: „Varga László püspök atya, akit nagyon szeretek, egy fantasztikus hitszónok meg egy hihetetlenül bölcs ember. Azt mondja, ha egy-két keresztény összehajol, ott azért szikráznak a glóriák. Tehát létezik a vallási pankráció, ez egy ősi műfaj, de jó, hogy most már csak szájkarate szintjén megy ez, és nem egymás vérét ontjuk ki a szent nagy igazság nevében".

Ugyanakkor hisz benne, hogy „a haverkodást Jézus kezdte. Mert ő fogalmazott úgy, hogy >>nem mondalak szolgának, hanem barátaimnak mondalak titeket<<. Mi meg egy kicsit beleragadtunk ebbe a szégyenmechanizmusba, ami viszont nem Istentől való, ez szintén Patás és Társai Kft. egyik legjobb taktikája".

Ha érdekli, hogy ilyen erős hit mellett milyen véleménnyel van Lackfi János az egyházról, nézze meg a videónkat!