Szükség szülte rossz vagy korábban kiaknázatlan lehetőség – az online hitélet dilemmái

A misék, istentiszteletek online közvetítését olyanok is követik, akik nem lennének ott a templomban, azonban megtörténhet, hogy hosszú távon a hívek elkényelmesedéséhez, a gyülekezeti élet sorvadásához vezet.

A kijárási tilalom bevezetése az egyházak, a papok és a hívek számára is kihivást jelentett, korábban ismeretlen helyzetet teremtett. Mint tömegrendezvények, a liturgikus összejövetelek is tiltottá válták, amire a magyar történelmi egyházak esetében még a kommunizmus idején sem volt példa.

Az egyházak és a gyülekezetek, úgy tűnik, gyorsan és jól reagáltak a helyzetre, élnek a modern telekommunikáció, az internet adta lehetőségekkel. A hitéletnek a közösségi virtuális térbe való ideiglenes áthelyeződése ugyanakkor dilemmákat vet fel, egyszerre tűnik esélynek és veszélynek.

A megszokottnál nehezebb az üres templomban prédikálni

Bihar község református népe számára az istentiszteletek otthonról való követése nem újdonság, a településen működő helyi televízió a 90-es évek óta rendszeresen közvetítette azokat. Amikor pár éve a helyi tévé megszűnt, új médiafelületet találtak, az istentiszteletekről készült felvételeket a református egyházközség Youtube csatornájára kezdték el feltölteni. A helyi közösséget technikai szempontból nem érte tehát készületlenül a járvány okozta kényszerhelyzet.

A közösségi élet minimálisra való csökkenése, az üres padok előtt zajló istentisztelet azonban egyértelműen új, nehéz helyzet, ismeri el Szatmári Elemér parókus lelkész. „Van úgy, hogy jön a szó, munkálkodik a lélek, ahogy mondani szoktuk, de általában nehezebb a megszokottnál az üres templomban prédikálni” – mondja Szatmári Elemér.

Elmondása szerint a bihariak nem igazán templomba járók, mióta azonban hatóságilag tiltott az istentiszeteleten való részvétel, megnőtt azok száma, akik interneten követik azt. Korábban a Youtube-on a látogatók száma általában 100 alatt volt, a legutóbbi istentiszteletre azonban 118-an klikkeltek rá. Nagy kérdés, mondja a lelkész, hogy a jelenlegi helyzet, az, hogy a hívek otthonról követhetik az istentiszteletet, nem válik-e megszokássá, nem csökkenti-e majd a templombajárási hajlandóságot.

A misék online közvetítése nagyon népszerű

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület ajánlást fogalmazott meg, arra biztatva a lelkészeket, hogy használják ki az internet adta lehetőségeket addig, amíg a hitélet visszatérhet a megszokott kerékvágásba.

A hívek körében a misék online közvetítése nagyon népszerű, vannak visszajelzések, hogy olyanok is kapcsolódnak, akik nem nagy templombajárók, nyilatkozta Takó István plébános, kolozsvári egyetemi lelkész. „Volt egyetemi híveim írtak Írországból, hogy milyen nagy öröm számukra követni a misét” – meséli Takó István. Az egyház templom.ro címmel létrehozott egy internetes oldalt, ahol többek között a liturgiák élő közvetítését lehet követni, ugyanakkor a plébániák általában a saját Facebook oldalukon teszik a miséket a hívek számára elérhetővé.

Takó szerint most mutatkozik meg, mennyire mélyen gyökereznek egyes szokások az emberekben, így például Csíkban és Gyergyóban a barkaszentelés tradíciója Virágvasárnapkor, amit úgy oldottak meg, hogy a hívek kiálltak a kapuba a barkával, a pap pedig elvonult előttük az utcán. Hasonlóan fogják kezelni valószínűleg a húsvéti ételszentelést, amire a hívek részéről hatalmas az igény, annak ellenére, hogy a Szentszék útmutatása szerint az élő közvetítés során osztott áldás érvényes.

Takó István hangsúlyozza, hogy a szentmisének fontos eleme a közösségi jelenlét, ugyanakkor, mivel vannak pozitív hozadékai, gondolkodnak rajta, hogy a kijárási tilalom után is folytassák a misék online közvetítését.

Fennáll a veszélye, hogy a hívek elkényelmesednek

Pásztor Lóránd cegőtelki lelkész nem lelkesedik az online közvetítéskért, azonban a körülményekre való tekintettel a Beszterce-Naszód megyei falu református hívei számára is létrehoztak egy Facebook-csoportot, amelyen keresztül követni lehet az istentiszteleteket. Elmondása szerint a faluban jószerivel nincs olyan család, ahonnan valaki ne lenne tagja a csoportnak, s van olyan ház, ahol vasárnap kiteszik a hangszórót a kapuba, a szomszédok is tudják hallgatni az istentiszteletet.

Pásztor Lóránd számára furcsa az üres templomban istentiszteletet tartani, hiányzik az a fajta kommunikáció, ami normál esetben működik a pap és a hívek között, kicsit olyan érzése van, mintha a falaknak beszélni. „Az Istennel való kapcsolat megélésének a központi helye a templom” – hangsúlyozza a tiszteletes, amikor a járvány utáni idő kerül szóba.

Szerinte fennáll a veszélye, hogy a hívek elkényelmesednek, kevésbé járnak el a templomba, ha otthon, tevés-vevés közben is hallgathatják az istentiszteletet, eluralkodik a „minek menjek a templomba, ha behozhatom a templomot a házamba” szemlélet, a templomtól való fizikai eltávolodást pedig követi majd az Istentől való lelki eltávolodás. Ilyen megfontolásból nem szeretné fenntartani az online közvetítések gyakorlatát a kijárási tilalom megszűnte után, attól azonban nem zárkózik el, hogy alkalomadtán egy-egy istentisztelet Facebookon is követhető legyen.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?