Vasvillákat és fejszéket használtak partikelléknek Bukarestben

16 ezer lejre bírságolta meg a rendőrség egy bukaresti parti szervezőit, ahol a résztvevők egy része vasvillával és fejszével felfegyverkezve táncolt élő manele-zenére. A bírságot azonban nem tiltott fegyverviselésért, hanem csendháborításért kapták, derül ki a rendőrség közleményéből, amelyet a Digi24.ro idéz.

A fővárosi rendőrség kedden közölte, hogy vasárnap este a rendfenntartók több egysége szállt ki egy beépítetlen városi telekre, ahol improvizált lakások szomszédságában egy csoport hangos zenét hallgatott, megzavarva a köznyugalmat. Az esemény két szervezőjét csendháborításért büntették meg, ezután mindenki elhagyta a helyszínt.

A fejszével, vasvillával, baseball-ütőkkel táncoló férfiakról készült, a közösségi médiában megjelent felvételekkel kapcsolatban a rendőrség közölte, hogy hivatalból eljárás indult veszélyes tárgyak jogtalan használata miatt, ugyanakkor hozzáteszik, hogy a jelenlegi információk szerint a közzétett felvételek megrendezettek voltak és egy videokliphez készültek.

A felvételekkel kapcsolatban megszólalt az Europol rendőrségi szakszervezet is. A Facebook-oldalán közzétett posztban a szakszervezet sérelmezi, hogy a jelenlegi büntető törvénykönyv túl megengedő a jogtalan fegyverviselést illetően, ezt ugyanis csak a tömegrendezvényeken, kulturális vagy sporteseményeken, szórakozóhelyeken és tömegközlekedési eszközökön tiltja, a korábbi 3 hónaptól két évig terjedő börtönbüntetés helyett pedig csak 3 hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetést szab meg. „A büntető törvénykönyv legutóbbi módosítása megkönnyítette a bünőzők dolgát, akik most nyugodtan közlekedhetnek mindenféle fehér fegyverrel a luxusautójuk csomagtartójában” – fogalmaztak a bejegyzésben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?