Ukrajna visszaküldte a Bulgáriától kapott rozsdás fehérorosz lőszereket, Románia is érintett

A bolgár kormány állítólag májusban megpróbált régi, leselejtezett, a szovjet időszakban Fehéroroszországban gyártott lőszereket Románián keresztül Ukrajnába küldeni, de Kijev elégedetlen volt a fegyverek állapotával és visszaküldte azokat – derül ki a Bivol.bg című bolgár kiadvány vizsgálatából, amelyet a G4Media.ro szemlézett. Kiderült az is, hogy Grad rakétákról és tüzérségi lövedékekről van szó mintegy 200 millió dollár értékben.

A bolgár portál szerint Kiril Petkov miniszterelnök április 29-i hivatalos romániai látogatása során, egy nappal azután, hogy Kijevben járt, megállapodtak az Ukrajnába Románián keresztül történő fegyverexportról. A források szerint mintegy 50 ezer tüzérségi rakéta és több mint 5 millió géppuskatöltény exportjáról volt szó, amelyek becsült összértéke mintegy 200 millió dollár.

A bolgár kiadvány szerint az Alguns EOOD vállalat vásárolta meg az 1980-as években gyártott rakétákat Fehéroroszországból, és elküldte azokat a román Gazdasági Minisztérium hatáskörében működő RomArmnak, azzal a megállapodással, hogy a lőszert ezután Ukrajnába küldik.

Fotó: Bivol.bg

A Bivol.bg szerint az ügylet a következőképpen zajlott volna: a bolgár Alguns cég eladta a lőszert a román Romarm Rt. nemzeti védelmi vállalatnak, amely aztán továbbértékesítette azt saját leányvállalatának, a Nanotech Defence Kft.-nek, amely közvetlen szerződést kötött az ukrán védelmi minisztériummal, azaz a végső címzettel. E szerint a Nanotech volt a RomArm ukrajnai értékesítési képviselője.

A Bivol.bg hivatalos levelet küldött Florin Spătaru román gazdasági miniszternek, aki továbbította a kérdéseket a Romarm Rt.-hez. „A Romarmnak aktív vásárlási szerződése van a bolgár Alguns céggel” – áll a Bivol által Gabriel Țuțutól, a Romarm vezérigazgatójától kapott válaszban. „A szerződés és annak későbbi végrehajtása összhangban van a vonatkozó jogszabályokkal” – tette hozzá a román főigazgató, aki nem közölt további részleteket arra hivatkozva, hogy a „termékekkel, szállítással és árakkal kapcsolatos részletek felfedése ellentétes lenne a piaci verseny törvény által védett elveivel”.

Amikor Kijev megkapta a rossz állapotban lévő lőszert, visszaküldte azt Romániába, mert a lövedékek nem voltak harcképesek. Állítólag a teljes szállítmány ismét Románián keresztül haladt át és visszatért a bolgár Alguns vállalathoz.

Az Alguns ezután a bolgár gazdasági és ipari minisztérium segítségével megpróbálta megjavíttatni a lőszereket az állami tulajdonú bolgár fegyvergyártó VMZ-nél úgynevezett „újratanúsítás” révén. Ekkor azonban további belpolitikai bonyodalmak merültek fel Bulgáriában.

„Az ügy diplomáciai botrányba készül átcsapni” – írja a bolgár hírportál, mivel Fehéroroszország azt gyanítja, hogy a Minszk által kiadott engedélyt meghamisították az Ukrajnába irányuló export érdekében. Fehéroroszország szófiai nagykövetsége hivatalos levelet küldött a bolgár hatóságoknak arról a feltételezett csalásról, amellyel az országukban gyártott fegyvereket a beleegyezésük nélkül exportálták – számol be a Bivol.bg.

Források szerint Kiril Petkov miniszterelnökre, Kornélia Ninova miniszterelnök-helyettesre két oldalról is nyomás nehezedik: egyrészt az Ukrajnának tett teljesítetlen kötelezettségvállalásaik miatt, amelyekben Románia is érintett, másrészt Fehéroroszország részéről, amely dühös, amiért fegyvereit egy olyan országnak akarják átadni, amellyel barátságtalan kapcsolatokat ápol.

A Bivol.bg forrásokra hivatkozva azt is írja, hogy legalább 15 millió dollár nem hivatalos jutalékot különítettek el köztisztviselőknek, azt azonban nem pontosítják, hogy romániai vagy bolgár köztisztviselőkről van-e szó.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?