Továbbra is szennyezi bányavíz a Máramaros megyei patakokat

A Nagybányát átszelő Zazar folyó időszakosan továbbra is szennyeződik a 2007-ben bezárt bányából szivárgó vízzel, jelentette ki pénteken Cristina Vădan, a Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság szóvivője.

Tavaszonként a hó olvadása nyomán megnő a bezárt bánya területéről kiszivárgó bányavíz mennyisége, amely a Zazar folyót is szennyezi, és a káros anyagok koncentrációja meghaladja a maximálisan megengedett értéket – magyarázta a szóvivő.

Vădan szerint a Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság szakemberei folyamatosan figyelmeztetik a bányászati területek kezelőit, hogy közvetlenül ők felelősek e területek bezárásának és ökologizálásának irányításáért, és a gazdasági minisztérium támogatja az erre irányuló beruházásokat.

A Zazár (Săsar) település területén levő bánya a jelenleg csődeljárás alatt álló Remin bányavállalat közigazgatása alatt áll.

Illusztráció: fibervar.com

Korábban a Maszolon írtunk arról, hogy több bezárt, elhanyagolt bánya „ketyegő bomba” Máramarosban. Hantz Péter biofizikus legfrissebb analitikai eredményei szerint a bezárt és működő bányák vizei tisztításának elhanyagolása miatt egyes patakokban és folyókban a cink, réz, nikkel, alumínium, kobalt, ólom, higany, uránium és más anyagok koncentrációja a megengedett értékek sokszorosa. A tudós szerint ez „hosszú távon környezeti katasztrófákhoz vezethet, és közegészségügyi kockázatot is jelent”.

Az felmérésből kiderül, hogy a máramarosi bányák, nyugatról keletre haladva, leginkább a Túrba ömlő Turci-patak, a Szamosba ömlő Iloba/Handal patak, a Láposba ömlő Láposbánya/Băița-patak, a Zazarba és mellékpatakjaiba ömlő bányapatakok, és az egyenesen a Láposba ömlő erzsébetbányai Breiner bányapatak révén szennyezik a nagyobb folyókat.

Dr. Hantz Péter szerint minden bezárt bányánál szakszerűen működtetett tisztítóállomásra lenne szükség, és a kisebb bányák vizeit is be kellene vezetni ezekbe az állomásokba. A bezárt bányák bejáratánál az esetleges áradásokat kordában tartó, erős fizikai akadályokat kellene építeni. A működő bányákat független szakértőknek és környezetvédelmi szervezeteknek kellene ellenőriznie ahhoz, hogy a környezet megóvására, a nagyobb patakokba és folyókba ömlő vizeik tisztítására kényszerítsék őket.

Szép Róbert, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára korábban a Maszolnak elmondta, a mindenkori kormány sorozatos mulasztása miatt lassult le a bányabezárási munkálatok menete, ugyanakkor közölte, hogy idő közben sok helyen megépültek a víztisztítók, amit a hatóságok rendszeresen ellenőriznek, de a jelenlegi ütemben további húsz évre van szükség ahhoz, hogy minden környezetmentesítő munkálattal végezzenek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?