Bányavíz került a Nagy-Szamos egyik mellékágába

Bezárt bányából származó bányavízzel szennyeződött a Radnai-havasok lábánál lévő Radnaborberek közelében a Nagy-Szamos egyik mellékfolyója. 

Ştefan Rus, a Beszterce-Naszód megyei vízgazdálkodási igazgatóság vezetője szerdán úgy nyilatkozott a prefektusi kollégiumi ülésen, hogy a bányavíz az egykori tárnákból folyt kedden a folyóba. Noha a víz erőteljesen elszíneződött, nem tapasztaltak halpusztulást, a szennyezés tehát az első elemzések alapján nem súlyos. Jelenleg laboratóriumban vizsgálják a vízmintát - tette hozzá az igazgató. 

A szennyezett víz elérte már a Nagy-Szamost, de Ştefan Rus azt mondta: elenyésző a keletkezett környezeti hatás. A Beszterce-Naszód megyei környezetvédelmi felügyelőség vezetője, Gabriel Petraş közölte: írásbeli figyelmeztetésben részesült a radnaborbereki egykori bánya bezárásával megbízott cég, a Conversmin. 

Gabriel Petraş azt is elmondta, hogy amióta 2012-ben bezárták a bányát, többször előfordult már, hogy bányavíz került a környezetbe, egyrészt a tárnákban garázdálkodó fémtolvajok, másrészt a falak omlása miatt. A bezárással foglalkozó céget csak figyelmeztetésben részesítették, mert a munkálatokkal tartják magukat a határidőhöz, és azonnal intézkedtek a helyzet orvoslása érdekében. 

A Radnai-havasok egykori bányavidékén évente történnek hasonló környezeti balesetek. Ciprian Oprea-Ceclan alprefektus azt mondta, még az idén elkezdik a radnaborbereki bánya bejarátának lezárását, amely véget vet majd a bányavíz-szivárgások okozta szennyeződéseknek is. 

Kapcsolódók

Kimaradt?