Történelmi választási eredményt ünnepelnek Szatmárnémetiben

A 36,2 százaléknyi magyarsággal rendelkező megyeszékhelyen a szavazatok közel 65 százalékát kapta a harmadik mandátumát megszerző Kereskényi Gábor, a megyei tanácselnöki versenyben Pataki Csaba magasan verte a legnagyobb ellenfelét.

Sajtótájékoztatón köszönte meg a szatmáriaknak a bizalmat és az RMDSZ jelöltjeire és listáira leadott szavazatokat Kereskényi Gábor és Pataki Csaba. Előbbi harmadik polgármesteri mandátumját nyerte el, utóbbi a megyei tanácselnöki székért folytatott versenyt nyerte meg, így ő is harmadik mandátumát kezdheti meg majd októberben.

A beérkezett szavazatok feldolgozása meglehetősen nehezen ment, voltak olyan szavazóhelyek is, ahonnan csak a hétfő reggeli órákban érkeztek be az adatok.

Fotó: A szerző felvétele

Persze ezekre megérte várni: Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti jelenlegi polgármestere akkorát nyert, hogy akár a Holdról is látszódhat: minden szavazókörzetben nyert, és míg négy éve 16 ezer szavazat körüli eredménnyel lett polgármester, most 27.415 voksot kapott, ami a szavazatok 64,75 százalékát jelenti. Ez mindenképp történelmi szatmári rekord!

A helyi tanácsosi lista tekintetében is jól szerepelt a Szatmárnémeti RMDSZ: a leadott 42.307 szavazatból 23.721 szavazólapon került pecsét a tulipános téglalapba. Ez az előzetes számítások szerint 12 RMDSZ-es, 3 PNL-s, 3 PSD-s, 2 AUR-os és 2 USR-s tanácsos lesz a helyi tanácsban.

Kereskényi győzelme borítékolható volt, de ilyem magas szavazatszámra valószínűleg ő sem számított. Az biztos, hogy az elmúlt nyolc évben hatalmas változás volt Szatmárnémetiben, hidak épültek, megújult a régi és az új főtér, a felújított tereket pedig minőségi rendezvények töltötték meg – a kampányban pedig rengeteg új projektet mutatott be a polgármester.

Kicsit nehezebb volt Pataki Csaba ügye a tanácselnöki tisztségért folytatott harcban, hiszen a Nemzeti Liberális Párt helyi elnöke, Adrian Cozma már közel két éve készült a harcra, a választások előtt pedig szövetséget is kötött az AUR-ral a győzelem érdekében. A liberálisok nem indítottak polgármesterjelöltet, az AUR pedig nem indított megyei tanácselnök-jelöltet.

A két párt retorikája egyébként Szatmár megyében megegyezett, ám ezt a szavazók nem értékelték. A magyarellenes diskurzus, a folyamatos akadékoskodás és a projektek megvalósításának akadályozása nem vezetett sikerhez: Pataki Csaba a megyében 64552 szavazatot kapott, míg az PNL-AUR jelöltje csupán 39487-et. Mint a sajtótájékoztatón Pataki rámutatott: a PNL két helyhatósági választáson kapott annyi szavazatot, mint ő az idei választáson.

Szatmár megyében egyébként 24 „vidéki polgármestere” lett a Szatmár Megyei RMDSZ-nek, mások mellett Sárközújlak és Nagykároly városok polgármesterei. Az RMDSz egyetlen polgármesteri tisztséget vesztett, Vetés községben, ahol Illyés Gyula vesztett, miután nyolc évig Szatmárnémeti és 8 évig a község polgármestere volt. Az új mandátumok közül kettő vadonatúj, négyen az MPP-ből „szerződtek át” az RMDSZ-be és lettek újra polgármesterek.

A sajtótájékoztatón Kereskényi és Pataki a győzelmét a nacionalista retorika kudarcának nevezte, de kitértek arra is, hogy nem maradhat büntetlenül a sok illegalitás, amit szerintük a liberális jelölt elkövetett – kezdve a gyerekek felhasználásával a kampányban, a magyarellenes uszításon át a megalapozatlan feljelentésekig.

Arra kérdésre, hogy az októbertől kezdődő új mandátumban milyen koalíciókat tartanának életképesnek, azt válaszolták, hogy addig még sok idő van, lesz lehetőség partnerségekről beszélni. Kereskényi kiemelte: az biztos, hogy szélsőséges pártokkal nem szövetkeznek, és ma ilyen a megyében a Nemzeti Liberális Párt is. „Sajnálatos, hogy van egy ilyen, nagy múlttal rendelkező párt, amit most egy opportunista politikus fogságban tart” – mutatott rá Kereskényi.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?