Kézdivásárhelyi önkormányzati vezetők: jó irányba halad a város

Sajtótájékoztatót tartottak a Kézdivásárhelyen, ezen az RMDSZ-lista vezető emberei – Bokor Tibor polgármesterjelölt, dr. Szilveszter Szabolcs tanácsosjelölt és a szövetség alpolgármester-jelöltje, illetve Dávid Sándor, az RMDSZ helyi elnöke – osztották meg gondolataikat. Azon a véleményen voltak: ígérni csak annyit ígérnek, ami vállalható, kampányolni pedig a becsület és a tisztesség szabályait betartva akarnak.

A sajtótájékoztató elején arra célozott az RMDSZ helyi elnöke: nem akarnak úgy kampányolni, mint az Erdélyi Magyar Szövetség, vagyis, hogy a negatívumokra, a sárdobálásra alapozzák a választási népszerűsítésüket.Dávid Sándor, Bokor Tibor és Szilveszter Szabolcs | A szerző felvétele

„Ha a naptárra nézünk, akkor láthatjuk: a választási kampány célegyenesébe fordultunk, a kampányról nem akarok különösebben beszélni, hiszen a lakosság észleli, hogy mi folyik a különböző médiafelületeken. Annyit szeretnék ehhez hozzáfűzni, hogy az RMDSZ nem tud és nem is fog azzal a faja negatív kampánnyal, amit az EMSZ folytat, én nem úgy látom, és szerintem nagyon sokan nem úgy látják, hogy Kézdivásárhely romokban van és egy szürke város. Kézdivásárhely a történelem folyamán is bebizonyította, hogy olyan emberek lakják, akik szeretnek dolgozni, szeretnek itt élni. Ha megnézzük a vargavárost, a legsötétebb szocialista érákban az emberek éltek, a lehetőségekhez képest boldogok voltak, a nehézségek ellenére. Én sem tudom elfelejteni, amikor reggel nyolctól délután kettőig álltam sorba fél kiló húsért, de akkor is bíztattuk egymást és képesek voltunk túlélni azt az időszakot is” - idézte fel a nem is túl távoli múltat Dávid Sándor. Az elnök elmondta, az RMDSZ helyi szervezete úgy folytatja a politizálását és a város vezetését, hogy az a köz hasznára legyen, nem hagyták az alapvető értékeket, ezért épült bölcsőde, óvoda, újultak meg oktatási és egészségügyi közintézmények és sportbázisok. „Mindezt azért tesszük, hogy egy élhető, szerethető, a fiataloknak is vonzó várost alakítsunk ki” – hangsúlyozta.

Úgy ítélte: a helyi választások hevében elég kevés hangsúly kerül az európai parlamenti választásokra, jóllehet annak kapcsán mindhárom magyar párt, így az RMDSZ, az EMSZ és az MPE is kompromisszumra jutott. „Sajnos ez Kézdivásárhelyen nem fontos az EMSZ-nek – ezt nem értjük, de elfogadjuk – bár látjuk a világban mi zajlik. Látjuk mi történik a határokon túl, talán most van a legfőbb ideje, hogy összefogjunk, egy közösségként” – mondotta Dávid Sándor. Véleménye szerint nem az Európai Unióval van a baj, hanem annak vezetésével, és az RMDSZ EU-s képviselői is apró építőkövei annak, hogy a jelenlegi irányon változtatni lehessen, ezért az erdélyi és romániai magyarság képviselőinek is muszáj ott lenniük Brüsszelben.

Bokor Tibor polgármester hangsúlyozta: nem az az ember, aki csak vaktában ígér. „Csak olyat ígérek, amit emberileg teljesíteni lehet, s számon kérhető. Nem tudni, hogy mit hoz a jövő – elég csak a koronavírusos blokádra gondolni – és máris olyan kihívások előtt állunk, ami az ígéreteinket megbotlasztja” – magyarázta.

Szilveszter Szabolcs, a szövetség részéről újrázó alpolgármester-jelölt elöljáróban kifejtette: mérnökként a világ több országában és kontinensén megfordult, dolgozott, de a szíve haza húzta.

„Azt kell mondjam, hogy most kezdek felnőni. Nyolc évvel ezelőtt, mikor eldöntöttem, hogy hazaköltözünk a családdal és bekopogtattam Bokor Tiborhoz, az volt a kérdése, miért? Úgy definiáltam: azért, mert Kézdivásárhely a szívem csücske. A polgármester volt az egyike azoknak, aki föld alatti fejlesztésekben is gondolkodnak, így tudtam segíteni a vízhálózat problémájának az orvoslásában, ehhez leltem partnerre benne. Köszönöm a lakók támogatását és megértését, hiszen elsődleges, hogy ami a föld alatt lévő közmű, az legyen rendben, s utána lehessen tovább fejleszteni” – magyarázta az alpolgármester, aki oroszlánrészt vállalt abban, hogy Kézdivásárhely ivóvízhálózatának helyzetét nagyjából rendezni lehessen. Azt is elmondta: a lakosság részéről kaptak építő kritikákat, s egy telefonos felmérés alapján azt a következtetést vonták le, hogy a város jó irányba halad, a munkájukat folytatni kell.

Kapcsolódók

Kimaradt?