Magabiztosan újrázott Soós Zoltán Marosvásárhelyen

Soós Zoltánnak hét ellenfele volt, köztük a korábbi polgármester, Dorin Florea.

Hajnalban zárult az RMDSZ párhuzamos szavazatszámlálása, közel 90 százalékos feldolgozottságnál a polgármesterjelölt a leadott voksok 40 százalékát tudhatta magáénak. Soós Zoltán | Fotó: Soós Zoltán kommunikációs csapata

Soós Zoltán nyilatkozatát így kezdte: „Marosvásárhelyen ismét győzni tudtunk!”.

Kijelentette ugyanakkor, hogy idén nehezebb volt nyerni, mint négy évvel ezelőtt, mert nem csak a volt polgármester bábjával kellett megküzdeni, hanem magával az egykori polgármesterrel is. A város egyértelmű választ adott, nem kér ezekből - hangsúlyozta Soós Zoltán. 

Beszédében a városvezető megköszönte a családjának a támogatást, a marosvásárhelyieknek a bizalmat, kampánycsapatának pedig a munkát.  “Folytatni akarjuk a munkát, amit elkezdtünk. A jövőbe tekintünk” - jelentette ki.

Marosvásárhelyen nyolc jelölt indult a polgármesteri tisztségért. Összesen 85 szavazókörzetben adták le voksukat a szavazati joggal rendelkezők. A városban 54,7 százalékos volt a részvételi arány. 

Kapcsolódók

Kimaradt?