Kelemen Hunor: csodákra nem vállalkoztunk, csodák nem léteznek a politikában

A közös felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozta ma Marosvásárhelyen Kelemen Hunor RMDSZ elnök a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházmegye 2024-es évi közgyűlésén.

A szövetségi elnök közölte, 34 évvel ezelőtt megalkottak egy eszközt a magyar közösség szolgálatára. Annak az erdélyi magyar közösségnek a szolgálatára, amely a nyolcvanas évek végén elhagyni készült otthonát, hiszen ellehetetlenítették az életét. A közösségi szolgálatot az egyház látta el, az állami hatalmak lassan megszüntették az anyanyelvi oktatást. Ezt a lerombolt helyzetet kellett talpraállítani. Az létrehozott Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem cél, hanem eszköz - nyomatékosította Kelemen Hunor, aki szerint az erdélyi magyarok sikere az, hogy 34 év után ez az eszköz még használható. Időnként javításra szorul, de még használható - mondta a szövetségi elnök.  Kelemen Hunor | A szerző felvétele

Kijelentette, a magyar érdek az, ami bennünket vezérel 2024-ben. Sok minden változhat de az nem, hogy magyarnak születtünk és magyarként halunk meg. A magyar közösség része vagyunk.

Közölte, nagy kihívások előtt állunk, a világ változik, átalakul a világrend, a periférián vagyunk. 

Marosvásárhelyen 20 év után egy olyan váltás történt amelyre nem csak a marosvásárhelyi magyaroknak, hanem a marosvásárhelyieknek úgy általában szüksége van. Csodákra nem vállalkoztunk, csodák nem léteznek a politikában.

A politikában munka van és felelősség vagy mulasztás és reménytelenség van. Marosvásárhely az irányváltást megtette, de ezt folytatni kell. Ha ezt nem folytatjuk, akkor a múltba térünk vissza. Lehetünk elégedetlenek, hogy minden nem úgy ment, nem olyan gyorsan ment, nem olyan hamar változott, de az irányváltás megtörtént és akkor amikor irányváltás történik, és a jó irányba fordul a dolgok menete a szekér rúdja, akkor azt erősíteni kell” - közölte a szövetségi elnök, aki bizalmát fejezte ki, hogy Soós Zoltánnak lehetősége lesz folytatni a munkát.

Marosvásárhely sokat köszönhet és reményei szerint a jövőben is sokat fog köszönni történelmi egyházainak - mondta a közgyűlésen jelen lévő, újrázni készülő polgármester. Elmondta, a hitviták ellenére, a különböző felekezetekhez tartozók közösen építették, közösen építik Marosvásárhelyt. A polgármesteri hivatal pedig az utóbbi években arra törekedett, hogy az egyházak mellé álljon. Megduplázta az egyházaknak nyújtandó önkormányzati támogatást - hangsúlyozta Soós Zoltán. Mint mondta, közösen lehet sokat tenni.

Fehér Attila esperes a Maszolnak elmondta, ez egy választási év, minden szinten. A Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházmegye közgyűlésén megválasztották az egyházmegye zsinati jelöltjeit. De nem csupán az egyházi jelöltek megválasztását tartják rendkívül fontosnak, hanem a közelgő világi választásokat is. Az idei közgyűlés helyszínének pedig azért is választották Marosvásárhelyt, mert kötelességüknek érezték támogatásukról biztosítani a jelölteket és a választásokon való részvételre buzdítani a közösséget.

Adorjáni Dezső Zoltán püspök hasonlóan a választások fontosságára hívta fel a figyelmet. Arra, hogy a magyar közösség összefogást tudjon felmutatni, hogy ne csak olyan szomorú események következtében tudjon összezárni mint amilyen ‘90-en márciusa volt Marosvásárhelyen.

Kapcsolódók

Kimaradt?