Soós Zoltán: nem ért meglepetésként, hogy Horațiu Suciu indul a polgármesteri tisztségért
Marosvásárhely hivatalban levő polgármestere közölte, nem érte meglepetésként a liberális politikus hétfői bejelentése, miszerint független jelöltként indul az önkormányzati választásokon a polgármesteri tisztségért.
„Nagyra becsülöm Horațiu Suciu professzort. Évekkel ezelőtt szívműtet hajtott végre, amivel megmentette egyik gyermekem életét. Mindig hálás leszek neki ezért” – nyilatkozta a sajtónak Soós Zoltán.
A városvezető közölte, nem érte váratlanul a bejelentés, hiszen Horațiu Suciu pártja, a PNL hónapok óta de facto kilépett a helyi koalícióból, és régóta készülnek a választásokra. Mint mondta, azt reméli, hogy „Horațiu Suciu nemcsak a pártban betöltött tisztségeiről mondott le, hanem a liberális rossz szokásokat is maga mögött hagyja. Jelöltsége lehetőség arra, hogy tisztességes, civilizált kampány legyen városunkban, amely programokról és tervekről, nem sárdobálásból és személyeskedésről szól” – mondta Soós Zoltán.
Mint ismert, Horațiu Suciu hétfőn, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal épülete előtt tartott sajtóértekezletén jelentette be, hogy lemond a Nemzeti Liberális Pártban betöltött tisztségeiről és független jelöltként indul a választásokon a polgármesteri tisztségért.
Közvetlenül a bejelentés után az Egyesült Jobboldali Szövetség két politikai pártja, a Jobboldali Erő és a Népi Mozgalom Pártja hevesen reagált, mondván, nem született megállapodás a liberális párttal egy közös jelölt támogatásáról. A marosvásárhelyi liberálisok látszategyeztetést folytattak a politikai pártok vezetőivel, de megállapodás akkor nem született.
Újságírói kérdésre a szerdai sajtóértekezleten Soós Zoltán megerősítette, indul egy újabb mandátumért. Elmondása szerint már a négy évvel ezelőtt a választásokon is hangsúlyozta, egy mandátum alatt nem lehet talpraállítani a várost. Egy polgármester akkor gondolja komolyan szándékát, ha reálisan nézi a helyzetet és legalább 10 évre tervez.
Közölte ugyanakkor azt is, hogy jelenlegi mandátuma első két évében a város tetemes adóságait törlesztették és terveket dolgoztak ki. A tulajdonképpeni, látható, munka csak azt követően kezdődhetett el.
CSAK SAJÁT