Marosvásárhelyi RMDSZ: „Ellenezzük a Soós Zoltán elleni boszorkányüldözést”

A csütörtöki tanácsülés napirendjén három határozati javaslat szerepelt arra vonatkozóan, hogy a Városi Tanács szálljon be az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), Soós Zoltán polgármester ellen indított nyomozásába – írja állásfoglalásában a marosvásárhelyi RMDSZ.

„Az RMDSZ tanácsosai egyik javaslatot sem szavazták meg és ennek egyszerű, világos, jogilag alátámasztott oka van. A konkrétumokat tartalmazó vádirat hiányában nem lehetséges jogilag megalapozott döntést hozni. A politikai lejárató kampány persze mindig lehetséges, amint azt az egymást túllicitáló tanácsosok támadásai is jól mutatják – de mi nem erre szerződtünk, ezt a leghatározottabban visszautasítjuk. Különösképpen azt figyelembe véve, hogy a törvény világosan fogalmaz: a perbe való belépésre, a bírósági eljárás kezdetéig kínál lehetőséget, és semmiképp nem a vádemelés megfogalmazásáig” – tették hozzá.

Fotó: Soós Zoltán Facebook-oldala

Kiemelték: kollégáink azért vállalták az önkormányzati munkát, hogy a városért és annak közösségéért cselekedjenek. Mindezt eddig is konkrét tényekre és nem légből kapott vádakra alapozva tették, ez pedig a továbbiakban sem fog változni!

„Továbbra is kiállunk Soós Zoltán mellett. A mai (csütörtöki – szerk. megj.) szavazás azt is megmutatta, hogy a tanácsban a polgármester ellen irányuló politikai lejárató kampánynak nincs többsége és visszautasítja az igazságszolgáltatás belerángatását a kampányba” – írják.

Mint arról a Maszolon is beszámoltunk, az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság Marosvásárhelyi Területi Szolgálata tájékoztatta a városi tanácsot, hogy Soós Zoltán polgármester ellen többrendbéli hivatali visszaélés miatt eljárás indult a városi közigazgatásba alkalmazások ügyében, ugyanakkor részletesen ismertették a szóban forgó pozíciókat is.

Az ügy tárgya egy személy áthelyezése a marosszentgyörgyi városházáról, ahol szerződéses alkalmazott volt, nem pedig köztisztviselő, a szociális osztály igazgatói posztjára, a jeddi önkormányzati titkár áthelyezése a Marosvásárhelyi Önkormányzat I. számú jogtanácsosi pozíciójába a Közalkalmazottak Országos Ügynökségének értesítése nélkül, valamint négy új személyi tanácsadó felvétele a két meglévő mellé a szervezeti félépítésben előírt álláshelyek számának túllépésével.

Soós Zoltán polgármester a Maszolnak úgy reagált: a városi tanácsot érinti a DNA mostani tájékoztatása, el kell dönteniük, hogy az értesítés nyomán belépnek-e a perbe.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?