Szabó Róbert Csaba: A városépítés perspektívájáról

„Ő emeltetett hatalmas középületeket, formás, szép városházát s mellette egy óriási, de sikertelen külsejű kultúrpalotát, amelyre nyolcszázezer koronát irányoztak elő s amely végül két millióba fog kerülni. Két millió ára kultúra: istenem, Marosvásárhely rendkívül intelligens, nagyon kulturált városnak látszik, de hisszük, hogy sokkal olcsóbban is kifejezhetné műveltségi fokát, s zenei élete fejlesztése céljából sincs szüksége hatvanezer koronás orgonára, amely ugyancsak e kultúrpalotában foglal helyet.” (Ellenőr, 1913/75.)

A fenti idézetben az ellenzék Bernády György tevékenységét összegzi 1913-ban. Fájlalják benne a Kultúrpalotára fordított tetemes összeget.

2024-ben ezen már csak mosolyogni tudunk. Meg persze azt is tudjuk, hogy a kultúra nem lehet olcsó. Sőt, nehezen fog pénzben kifejezhető profitot termelni. Nem is azért költünk, áldozunk rá, remélhetően. A felújított Kultúrpalota önmagáért beszél 2024-ben, nem kell különösen magyarázgatni a bizonyítványt.

Az 1913-ban megfogalmazott ellenzéki kritikát természetesen már nem lehet komolyan venni, az idő az építőket igazolta. Azokat, akik a legnagyobb nehézségek közepette is áldoztak a kultúrára. Igaz, közben eltelt több, mint 100 év, letisztult a kép, így könnyű átlátni, kinek lett igaza. Van perspektíva látni.

Bernádynak, amikor felépítette a várost, volt perspektívája. Nem várt 100 évet. 

Jelenleg is építés folyik Marosvásárhelyen, minimum húsz év rombolás után. Nehézségek is vannak, balszerencsés és kevésbé szerencsésen kezelt ügyek, helyzetek, folyamatok. De az építés törmelékkel, zajjal, porral, szeméttel jár, ezt mindenki tudja, aki újított már fel házat, festett újra lakást, takarított ki udvart. Ki kell várni a végeredményt. Hadd tisztuljon ki a kép!

Éppen ezért támogatom, hogy a június 9-ei helyhatósági választáson minél többen vegyünk részt, támogassuk Soós Zoltánt és az RMDSZ listáját. Azt kívánom, legyen minél világosabb perspektívánk! Nincs időnk 100 évet várni.

Vendégszerzőnk író, drámaíró, forgatókönyvíró, szerkesztő, irodalom-szervező. 

A publicisztikai írásokban megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

(Nyitókép forrása: a marosvásárhelyi Kultúrpalota Facebook-oldala)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?