Csak az RMDSZ-re számíthat Soós Zoltán – Kovács Mihály Levente a június 9-ei választásokról

Egy stagnáló várost kellett kimozdítani és fejlődési pályára helyezni – Kovács Mihály Levente szerint ez volt a legfőbb feladata a helyi tanácsnak négy évvel ezelőtt. „Tudtuk, hogy azt a hátrányt, amit két évtized alatt a többi erdélyi nagyvárossal szemben felhalmozott a város, nem lehet pár év alatt lefaragni” – emlékezett vissza a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke a Soós-mandátum elindulásának pillanatára.

Az RMDSZ kulcsfontosságú szerepét igazolja, hogy az elmúlt három év eredményeire mindannyian büszkék: „Forradalmasítottuk a tömegközlekedést, iskoláink és óvodáink sorra újultak meg, de emellett gondoskodunk a rászorulókról, és új alapokra helyeztük az egyházakkal és civil szervezetekkel való viszonyt is” – sorolta Kovács a közös megvalósításokat. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elmúlt három, közel négy év azt is bizonyítja, hogy csak az RMDSZ maradt Soós Zoltán kiszámítható és támogató partnere. A többi párt gyorsan talált ürügyet, hogy miért szavazzon a polgármester tervei ellen.

A jövőben tovább kell dolgozni a város tartós, folyamatos fejlődéséért Kovács Mihály Levente szerint. A városi tanácsban Birtalan István Balázs közgazdász a fiatalok hangját képviseli, az őket érintő problémák megoldásáért dolgozik. Iszlai Tamás építész, urbanista, műszaki felkészültségére nemcsak az eddigi megvalósításokban, de a jövőbeli tervekben is számíthat a csapat. Jakab István egészségügyi menedzserként és vállalkozóként hosszú távon hasznos és gazdaságilag fenntartható döntésekkel segíti a frakciót. Kakassy Blanka humánerőforrás szakemberként a hatékony és proaktív együttműködések támogatója.

Kovács kiemelte, hogy nagy tiszteletnek örvendő, visszatérő tagjaik is vannak Kerekes Károly és Karácsony Erdei Etel személyében. Ugyanakkor közösségi ügyekben Venczi Vidor János és Csíki Zsolt iskolaigazgató tapasztalataira számíthatnak Marosvásárhely lakosai. Az RMDSZ városi frakcióvezetője, Frunda Csenge a csapat igazi kapitánya volt az elmúlt ciklusban..

Az elnök szerint továbbra is az emberek valós problémáira kell megoldásokat keresni és a választók segítségét kéri a folytatáshoz: „Létfontosságú, hogy minél többen szavazzunk a június 9-i választásokon. Ha sokan megyünk el szavazni, akkor ott tudunk lenni, ahol a döntések születnek, és tudunk tenni a magyar ügyekért Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Tanácsban, sőt akár Brüsszelben is.”

Az RMDSZ csapata elkötelezett, szakmailag felkészült, a közösség érdekeit szolgáló emberekből áll, közös céljuk, hogy Marosvásárhely tovább haladjon a fejlődés útján. „Négy éve megmutattuk, hogy összefogással ez lehetséges, és az elmúlt időszak legnagyobb győzelmét arattuk. Bízom benne, hogy ez idén sem lesz másképp” – zárta gondolatait Kovács Mihály Levente.

(Támogatott tartalom)

AEP 23240001

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?