Választások előtt a politikai pártok igyekeznek bizonyítani, hogy az eltelt négy évben polgármestereiknek, tanácsosaiknak, képviselőiknek vagy szenátoraiknak sikerült az addigi helyzeten látványosan változtatni. Mi mással lehetne ezt a legjobban szemléltetni, mint számokkal? Kilométerekkel, tonnákkal, vízzel, gázzal, bölcsődékkel, óvodákkal, iskolákkal, parkolóhelyekkel, játszóterekkel? A számok számok, a tények tények, mindezt ellenőrizni lehet. Azt is, ami sikerült, azt is, ami nem. Szokott lenni mindkettőből, sikerből és kudarcból is. Általában az a kérdés, hogy melyikből van több. Nos, Marosvásárhelyen és Maros megyében is így kell mérni a magyar tisztségviselők teljesítményét természetesen. Mi vezettük a megyét, a megyeszékhelyet és még számos települést, és ilyenkor el kell számolni azzal, amit tettünk négy év alatt, mert amit a következő mandátumra ígérünk, csak akkor hihető, ha van már mögöttünk teljesítmény.

A számokat sorolják a jelöltek, ők az illetékesek ebben. A választónak az a dolga, hogy ezeket a beszámolókat összevesse az általa ismert valósággal. Érzékelhető viszont egy fontos változás, amit nem lehet számszerűsíteni, mégis meggyőzőbb a számoknál a megyében is, a városban is. Ennek a változásnak a bizonyítékát tulajdonképpen a román ellenjelöltek szolgáltatják nekünk. Ők tanúsítják, hogy van valamiféle szemléletváltás, és ez mindenképpen azoknak is köszönhető, akik az utóbbi időben vezető önkormányzati tisztségben voltak a választók bizalmából. Mire gondolok? Bárki észrevehette, hogy szinte kivétel nélkül minden jelölt két nyelven kampányol. Kétnyelvűek voltak a kampány előtt az óriásplakátok, kétnyelvűek a szórólapok. Van-e nagyobb elégtétel, mint az, hogy még az egyik szélsőséges román párt sem csak románul, hanem magyarul is próbál szavazatokat szerezni? Nyilván ettől a nacionalisták még nacionalisták maradnak. Ám aki valamit is el akar érni Erdélyben, annak tudomásul kell vennie, hogy itt magyarok is vannak, és erre rájöttek a román pártok is. Mi kezdettől fogva tudtuk, hogy figyelni kell egymásra. Már rég felismertük, hogy nem egymás ellenében, hanem egymással együttműködve kell élnünk ezen a vidéken. Minden másról lehet vitázni, egyikünk sem elégedett mindennel, de amit megváltoztattunk, azt tovább kell vinni jó irányba, és ez elsősorban: a közérzet.

Más a közérzetünk ma itt, mint a kilencvenes évek elején, és ennél fontosabb változás nincsen. Tudom, árnyékot vet ránk, ami a világban történik, meg aztán hajlamosak is vagyunk csak a rosszat észrevenni magunk körül. Rossz pedig mindig van közelebb és távolabb, nem beszélve arról, hogy nem is olyan messze innen véres háború zajlik. Európai parlamenti választások is lesznek június 9-én, és újabban mintha az Európai Unióban is csak a rosszat látnánk. Nézzünk végre szét egy kicsit a saját szemünkkel is, ne hallgassunk másokra! Hát nem lett-e egészen más az életünk az utóbbi évtizedekben azáltal, hogy a szó szoros értelmében szabadok vagyunk: szabadon utazhatunk, szabadon tanulhatunk, szabadon munkát vállalhatunk Európában bárhol, szabadon véleményt mondhatunk arról is, ami nem tetszik nekünk? Ezelőtt harmincvalahány évvel joggal érezhettük, hogy nincsen vesztenivalónk. Ám azóta bebizonyítottuk, hogy akikkel együtt élünk, nem hagyhatják figyelmen kívül a magyar nyelvet és a magyar kultúrát. Megváltozott a helyzet, de egy pillanat alatt minden elrontható, ha nem vagyunk ott, ahol a döntések születnek. Igen, ma már van vesztenivalónk Marosvásárhelyen is, Brüsszelben is. Nem szabad elveszítenünk, amit több évtizedes munkával elértünk.

Vendégszerzőnk az RMDSZ korábbi elnöke. 

(Nyitókép forrása: Wikipédia)