A Fekete-Körös menti Feketebátor határában, szántóföldek között, egy elvadult erdőfolt mélyén áll egy kastély, amelyről könnyű lenne azt hinni, hogy már rég lemondott róla az idő. A Lovassy-kastély évtizedek óta pusztul: beszakadt födémek, omló vakolat, benőtt udvar és egykori pompájának megmaradt részletei őrzik annak emlékét, amikor még egy nagybirtokos család otthona volt. Most azonban valami megmozdult. Az omladozó épület körül állványok jelentek meg, a tetőn pedig ácsok dolgoznak – a helyszínen azt mondják, új tulajdonos áll a munkálatok mögött. Hogy ki ő és mi a terve a több mint százéves épülettel, egyelőre nem tudni. Egy dolog azonban biztos: a Lovassy-kastély fölött hosszú idő után ismét tető készül.

Feketebátor határában, a rekkenő hűségben jelentős vízhiányban szenvedő Fekete-Körös folyó mentén elterülő bihari falu szántóföldjein az idő mintha máshogy mérné a perceket. A faluból kavicsos, helyenként hepehupás út vezet egy erdőfolthoz, amely első pillantásra talán csak egy újabb darabja a lapos bihari alföldnek. Közelebbről azonban feltűnik, hogy a fák és bokrok között itt-ott még kirajzolódik az egykori, kővel kirakott kocsiút. Aztán a sűrűből lassan előtűnik egy épület, amelyet a természet szinte teljesen magához ölelt.

Ott áll – vagy inkább omladozik – a vidék egyik legrejtélyesebb és legelegánsabb mementója: a Lovassy-kastély. Az épület egykor a helyi földesúri világ eleganciájának és egy jelentős birtokközpontnak adott otthont, ma azonban az elmúlás, az elfeledettség és a hirtelen ébredő remény különös elegyét árasztja magából.

Az évszázados angolkert vadregényes ölelése

A kastélyhoz közeledve nem maga az épület, hanem az azt körülölelő, egykor pompás angolkert köszönti a látogatót. A romantika korának tájkertészeti felfogását idéző park ma már messze van egykori gondozott állapotától. A természet lassan visszavette azt a teret, amelyet egykor az ember formált meg saját ízlése szerint.

Mára az angolkert visszavadult, szinte erdőséggé sűrűsödött. Az évszázados lombhullatók hatalmas koronái alatt elburjánzott aljnövényzet, csipkebokrok és gyomfélék harcolnak a fényért, a hajdani sétányok pedig csak itt-ott engedik sejteni egykori vonalukat. A kővel kirakott régi kocsiút nyomai azonban még ma is előbukkannak a kavics és a föld alól.

Mégis a fák törzsei között átszűrődő fényben, az elvadult zöld rengeteg mélyén ma is érezni a hely szellemét: a park már nem a gondozott pompát, hanem az idő múlásának lírai, szomorú szépségét őrzi.

A vadregényes liget zöld lombjai között bújik meg a téglalap alaprajzú rezidencia, amelynek vakolata erősen mállik, lépcsőfokai között gyomnövények kapaszkodnak a magasba. A töredezett ablakok és a nyitott sebekként tátongó, beszakadt mennyezetek mind arról mesélnek, hogyan veszi vissza a természet azt, amit az ember elhanyagolt.

Az egykor emberi életre szabott terek fölött a fafödém gerendái sok helyütt feladták a harcot a gravitációval meg a nedvességgel, s a romlás nem halk léptekkel, hanem a födémek nehéz zuhanásával jelezte az évtizedek múlását.

Az eklektika és a szecesszió jegyei

A kastély nemcsak méreteiben, hanem formakincsében is a bihari építészet figyelemreméltó emléke. A 20. század első éveiben épült rezidencia historizáló karakterében a szecesszió hatása is felismerhető, s még a pusztulás közepette is kirajzolódnak rajta a hajdanvolt igényesség nyomai.

A főbejárathoz íves, míves kovácsoltvas részletekkel díszített ajtó vezet, a homlokzatot pilaszterek sora tagolja, a koronázópárkány alatt pedig finom, virágmotívumos, fakeretes díszítés húzódik végig. Mintha az építész a természet szépségét akarta volna kőbe és fába foglalni.

Az épület szélén magasodó toronyszerű kiemelkedés pedig sajátos, kastélyszerű karaktert kölcsönöz az udvarháznak, feltéve a koronát az összképre. A részletek ma már egy romos épület darabjaiként maradtak ránk, de aki közelebb lép még mindig felfedezheti bennük azt az ambíciót, amellyel egykor ezt a birtokot megálmodták.

Századok öröksége

A kastély krónikája maga Bihar megye viharos huszadik századi története kicsiben. A nemesi Lovassy család által emelt udvarházat a századfordulót követő években építtette Lovassy Ferenc, a terveket pedig a méltán híres nagyváradi építész-tervező, ifj. Rimanóczy Kálmán készítette.

A két világháború közötti átalakulások során az ingatlan új tulajdonoshoz került: a nagyváradi Iacob Ioan ügyvéd az 1930-as évek elején vásárolta meg a birtokot a Lovassy családtól.

A történelem újabb fordulója, a második világháborút követő államosítás aztán ezt a birtokot sem kímélte. Az egykori rezidencia elveszítette eredeti funkcióját, és mezőgazdasági központként kezdték használni.

A kastély egykori lakótereinek világa ezzel lassan eltűnt, az épület állapota pedig az évtizedek során folyamatosan romlott. A falak egyre többet veszítettek eredeti állapotukból, miközben az épület lassan a körülötte növekvő természet fogságába került.

A rendszerváltás utáni visszaszolgáltatási folyamatban, az 1990-es években az ügyvéd örökösei visszakapták az ingatlant, ám a felújításra szoruló, hatalmas épület később olasz befektetők tulajdonába került.

Az itáliai tulajdonosok idején azonban a várt megújulás elmaradt: az épület állapota kritikussá vált, a tetőn keresztül pedig az esővíz szabad utat talált magának a falak és a belső terek felé. A Lovassy-kastély története ekkor már az egyre gyorsuló pusztulásról szólt.

Kalapácsütések a csendben

Amikor az ember már-már úgy érzi, hogy ebben a történetben nincs több fordulat, az omladozó falak között egyszer csak valami egészen szokatlan dolog történik.

Ottjártunkkor, a kopott lépcsők és a beomlott fafödémek tőszomszédságában váratlan látvány fogadott: az épület egy része körül állványok ágaskodtak, s az évtizedes csendet ütemes kalapácsütések zaja törte meg.

A tetőtér újjáépítésén munkások dolgoztak. Az omladozó kastély fölött, ahol hosszú időn át legfeljebb csak az eső kopogása jelezte az idő múlását, most újra emberi kéz formálta az épület sorsát.

A tetőzet újjáépítésén dolgozó csapattal munkaidejük végeztével szóba elegyedve kiderült: a mesterek a Szilágy megyei Kémerről érkeztek Feketebátorba, és azt is megengedték, hogy gyorsan körbenézhessünk az épületben. Félelmetes a pusztulást ilyen mértékben és ennyire közelről szemügyre venni.

A még ebben a formájában is patinás épületben több helyen épségben megvannak az eredeti járólapok, az egykori ajtókeretek díszítései, a stukkók a falakon, sőt talán a régi, kopott minták a falakon is eredetiek lehetnek. De látható az is, hogy az utóbbi években többször is hozzányúltak az épülethez, ugyanis fürdőszoba-maradványokat és leszakadt gipszkarton-mennyezetet is találtunk.

A helyszínen az ácsok által elmondottak szerint a munkát egy új tulajdonos megbízásából végzik. Hogy pontosan ki áll az épület új tulajdonosaként a háttérben, azt azonban egyelőre homály fedi. A megbízó kilétét a munkások sem árulták el.

Azt viszont megtudtuk: a tető helyreállításánál fontos szempont, hogy az új szerkezet tiszteletben tartsa a kastély eredeti formáját és kialakítását.

Ez fontos lehet abból a szempontból, hogy a régivel külsejében összhangban lévő új tető nem csupán újabb építési munkát jelent, hanem esélyt arra, hogy ami még megmaradt az épületből, az megmeneküljön, illetve hogy az új tulajdonos számára fontos lehet az építészeti jegyek megőrzése.

Ki mozdította meg az időt?

Hogy ki az az ismeretlen mecénás vagy befektető, aki rászánta magát a feketebátori Lovassy-kastély megmentésére, egyelőre rejtély. A bátori polgármesteri hivatalban érdeklődtünk, de érdemi választ nem kaptunk. Állítólag létezik érvényes építkezési engedély a kastély (tetejének) felújítására, azonban azt, hogy ebben ki szerepel megrendelőként, nem sikerült megtudnunk.

Különleges, műemlékvédelmi vagy szakminisztériumi engedélyekre azonban nincs szüksége a tulajdonosnak, mivelhogy a Lovassy-kastély – kora, szépsége és építészeti értéke ellenére – nem szerepel a védett épületek műemléki jegyzékében.

Az egykori birtokon azonban már látszik a változás. Ahol hosszú időn át csak a szél járt a régi fák között, most munkások mozognak. A friss fenyőgerendák illata keveredik a nedves falak és a pusztuló fa szagával, a kalapácsütések pedig furcsa, szinte oda nem illő ritmust adnak az egykori angolkert csendjének.

Egyelőre azt sem tudni, teljes helyreállítás vár-e rá, új funkciót kap-e, vagy a mostani munka egyelőre csak arra szolgál, hogy megállítsa az épület további pusztulását. A kémeri munkások elárulták, az ő megbízásuk csak a tetőszerkezet javítására vonatkozik.

A Fekete-Körös menti egykori nemesi birtokon hosszú idő után most először érezni, hogy a múlandóság lassú hanyatlását végre megállíthatja az emberi akarat és – tegyük hozzá – a jelentős anyagi befektetés.