Érmihályfalva – mint sok más határ menti romániai kisváros – komoly gazdasági, társadalmi és demográfiai kihívásokkal küzd. Az országhatáron túli munkahelyek erős elszívó ereje, a könnyűipari leépítések és a bürokrácia útvesztői mind mindennapos feladat elé állítják a település vezetését. A Bihar megyei kisváros polgármesterével, Karsai Attilával beszélgettünk az elvándorlás rejtett mutatóiról, a lakosságot megmozgató kényes környezetvédelmi döntésről, az infrastrukturális áttörésekről és a kistérségi jövőképről.

A határon túli elszívó erő és a munkahelyek helyzete

– Beszéljünk a munkahelyteremtésről és a helyi gazdaság állapotáról. Érmihályfalva tipikus kisvárosi problémákkal szembesül, amelyeket az országhatár és Debrecen közelsége csak tovább erősít. Milyen mértékű a magyarországi elszívó hatás?

– Valóban hatványozottan jelen van ez a jelenség. Debrecen tőlünk mindössze mintegy 20-25 kilométerre található, de még Nyíregyháza sincs elérhetetlen távolságban. Ugyanakkor a legközelebbi romániai megyeszékhelyek – Nagyvárad és Szatmárnémeti – tőlünk csaknem azonos, több mint 60 kilométeres távolságra esnek. Földrajzilag tehát Magyarország jelentős központjai sokkal közelebb vannak hozzánk, mint a saját megyei vagy szomszédos megyei központjaink.

– Rendelkeznek konkrét adatokkal arról, hogy hányan ingáznak naponta a határon túlra, vagy költöznek át végleg?

– Közvetlen, kézzelfogható adatsorunk sajnos nincs, mivel ezek a mozgások nem mindig jelennek meg azonnal az adminisztrációban. Ugyanakkor a közvetett jelekből nagyon tisztán látjuk a folyamatot. Egyrészt az országos pénzalapokból, a bérek utáni adó-visszaosztásokból érzékeljük a visszaesést: a Pénzügyminisztériumtól hónapról hónapra kevesebb összeg érkezik az önkormányzat számlájára. Ez a helyi munkanélküliség növekedésének és az elvándorlásnak a közvetlen, sajnos nagyon is kézzelfogható következménye.

Másrészt Érmihályfalva egy 85%-ban magyarlakta település. Ha az emberek választhatnak, hogy egy román nyelvi környezetben dolgozzanak Nagyváradon vagy Szatmárnémetiben, vagy egy magyar közösségben Debrecen környékén – ráadásul jelentősen rövidebb utazási idővel –, akkor a tapasztalatok szerint a magyarországi opciót választják.

– Ez elsősorban a munka nélkül maradt embereket érinti, vagy a biztos állással rendelkezőket is?

– Sajnos a stabil munkahellyel rendelkezőket is érinti. Nálunk a könnyűipar és a mezőgazdaság jelenti a fő megélhetési forrást. Amikor a helyi cipőgyáraknál leépítések történnek – ahogy most is, amikor az egyik cipőgyár kivonulásával több mint 100 ember és a környező falvakból ingázók veszítik el az állásukat –, számukra azonnali mentőövet jelent a határon túli munkavállalás.

De a stabil állásban lévők közül is sokan átmennek a magasabb fizetések miatt. Nem mindegy, hogy valaki itthon kap kézbe 3000 lejt, vagy átszámítva ennek a másfélszeresét vagy dupláját keresi meg odaát. Ez nem egyedi helyi probléma, hanem országos jelenség: mióta Románia az Európai Unió tagja lett, és most, hogy a Schengeni övezethez való csatlakozással megszűnt a határnál a várakozási idő is, a határok szinte teljesen átjárhatóvá váltak. Debrecen autóval 20 perc alatt elérhető – gyorsabban ott van az ember, mint Nagyvárad egyik végéből a másikba a városi dugókban.

Biztos vagyok benne, hogy akik most ezzel a lehetőséggel élnek, nem jószántukból mennek el. Ha tudnánk olyan opciókat és helyi munkahelyeket biztosítani – akár valamivel kevesebb pénzért is –, nagyon sokan az itthon maradást választanák.

Mit tehet az önkormányzat?

– Az emberek mégis a polgármesteri hivataltól várják a munkahelyteremtést. Milyen eszközei vannak a városvezetésnek egy ilyen gazdasági környezetben?

– Az önkormányzat szerepe ebben a történetben sajnos korlátozott. A felszabaduló gyárcsarnokok privát tulajdonban vannak, az adásvételbe vagy a bérleti díjakba a polgármesternek nincs beleszólása. Mi annyit tehetünk, hogy közvetítünk a tulajdonosok és a lehetséges befektetők között, illetve az engedélyeztetési folyamatokat a lehető legrövidebb időre csökkentjük.

A mi legfontosabb feladatunk a városfejlesztés. Egy olyan településre, ahol érzékelhetően nincs fejlődés, hiányoznak a közművek vagy korlátozottak az oktatási lehetőségek, sem a fiatalok nem maradnak ott, sem a befektetők nem nyitnak ajtót. Ezért kell folyamatosan fejlesztenünk az utakat, az iskolákat és a közműveket.

– Nemrégiben volt egy nagy port kavart beruházási elképzelés is: egy kínai befektető lithium-akkumulátor újrahasznosító üzemet hozott volna a városba. Hogyan kezelték ezt a kényes ügyet?

– A befektető a határ és a vasúti összeköttetés miatt választotta volna Érmihályfalvát. Bár ebben a korai tárgyalási fázisban jogilag még nem lett volna kötelező, úgy döntöttem, a helyi tanács és a lakosság elé viszem az ügyet. Látva a debreceni akkumulátorgyár körüli vitákat, nem akartuk, hogy a beruházó megvegye a területet, beindítsa a folyamatokat, majd az építkezés előtt a lakossági ellenállás miatt bukjunk el mindent.

– Hogyan mértek fel a lakosság véleményét?

– Biztosítottunk egy online felületet és egy fizikai, kérdőíves megkérdezést is. Mivel az online szavazásnál nem kértünk regisztrációt – hogy ne riasszuk el az embereket a személyes adatok megadásától –, fennállt a veszélye a többszörös voksolásnak vagy a határon túlról érkező szavazatoknak. Ezért a saját szakembereink által elvégzett, háztartásról háztartásra történő fizikai felmérés eredményét vettük alapul.

Az eredmény egyértelmű volt: a lakosok többsége azt mondta, hogy bár óriási szükség van munkahelyekre, a környezetvédelmet és az életminőség megőrzését fontosabbnak tartják, mint egy ilyen típusú gyárat. El kell fogadnunk ezt a döntést, mert a városlakók véleménye nemcsak négyévente, a választásokkor kell, hogy számítson, hanem a köztes időszakban is.

Régiós ipari parkok és infrastruktúra-fejlesztés

– Ha az akkumulátorgyár nem opció, mi lehet a megoldás a kistérségi munkahelyteremtésre?

– Meglátásom szerint állami és megyei szintű támogatásra van szükség kistérségi ipari parkok létesítésére. Bihar megyében látjuk, hogy a megyei tanács által létrehozott ipari parkok működnek, mert az önrészeket és az előkészítési költségeket a megyei költségvetésből tudják finanszírozni. Egy kisváros nem – de még egy municípumi rangú város sem – képes egyedül kigazdálkodni az ipari parkok kiépítésének horribilis infrastruktúra-költségeit a napi működés mellett.

– Milyen nehézségekkel kell megküzdeniük a beruházások kivitelezése során?

– A legfőbb akadályt az adminisztratív eljárások lassúsága és a bürokrácia jelenti. Bár Cseke Attila fejlesztési miniszternek rengeteg köszönettel tartozunk a közösségünknek nyújtott támogatásért, az államgépezet sokszor túl lassú.

Tarthatatlan helyzet, hogy az önkormányzat megköti a kivitelezési szerződést 30 vagy 60 napos fizetési határidővel, a kivitelező elvégzi a munkát, benyújtja a számlát, a minisztériumi kifizetés pedig fél évet csúszik. Ilyenkor az önkormányzat van szorult helyzetben, hiszen jogilag minket köt a szerződés, miközben önhibánkon kívül nem tudunk fizetni. Ennek ellenére nem várunk másra, megyünk előre.

– A nagyberuházások mellett jut energia a lakosság mindennapi, apróbb problémáira is?

– Meggyőződésem, hogy a nagy infrastruktúra-fejlesztések mellett a pici figyelmességek is nagyon sokat számítanak az embereknek. Példaképp említem, mezőváros lévén Érmihályfalván sok a mezőgazdasági gép. Korábban a gazdáknak Nagyváradra kellett bevinniük a traktorokat és munkagépeket a műszaki vizsgára. Ezt átszerveztük: helyi vállalkozók segítségével megfelelő terepet biztosítunk, a nagyváradi szakemberek pedig kijönnek hozzánk helybe elvégezni a műszaki vizsgálatokat. Az ilyen intézkedésekkel is időt, pénzt és energiát takarítunk meg a helyieknek – mert a városvezetésnek a nagy stratégiai döntések mellett a mindennapi élet megkönnyítéséről is szólnia kell.

– Említette az interjú elején, hogy a település folyamatos fejlesztése az egyik kulcs ahhoz, hogy a helyi gazdaság megerősödjön. Milyen konkrét infrastrukturális fejlesztést sikerült megvalósítaniuk Érmihályfalván az elmúlt időszakban?

– Az elmúlt 1-2 évben olyan beruházási léptéket értünk el, amelyre az elmúlt évtizedekben nem volt példa. Míg korábban egy négyéves ciklus alatt legfeljebb 15 utcában épült csatornahálózat, az elmúlt egyetlen évben 27 utca szennyvízcsatorna-hálózatát bővítettük ki. Ez közel 1000 háztartás számára teszi lehetővé a rácsatlakozást, megszüntetve a régi, szivárgó emésztőgödröket, ami óriási környezetvédelmi és komfortbeli előrelépés.

Az ivóvíz-szolgáltatásról: három új mélyfúrású kúttal és egy új tisztítóberendezéssel egészítjük ki a meglévő négy kutunkat. Az év végére a térség legmodernebb ivóvíztisztító rendszerével fogunk rendelkezni. Ez nemcsak a klímaváltozás és az aszályok miatt létszükséglet, hanem a leendő ipari betelepülők vízigényét is garantálni tudja.

Az oktatás és gyermekellátás területét is érintve el kell mondanom, hogy nemrég adtuk át az új bölcsődét, és november végéig befejezzük egy 200 férőhelyes, modern napközi óvoda megépítését is uniós és hazai forrásokból.

De ősszel adjuk át a Százhold városrészben található 22 hektáros szabadidőparkot. A 95%-ban kész beruházásban futópálya, gyerekeknek szánt elektromos gokartpálya, kis focipálya, sétányok és szabadtéri színpad is helyet kap. Ez a zöldövezet a település egyik legfőbb vonzereje lesz.

– Bihar megyében egyedi családtámogatási programot indítottak nemrég, ajándékutalványt kapnak az újszülöttek szülei…

– Igen, mert igyekszünk figyelni a fiatalokra is. Nem is egy, hanem két program fut, amivel próbáljuk segíteni őket, az itthon maradásukat. Az egyik, hogy az önkormányzat ingyenesen tud biztosítani házépítésre területeket. Idén pedig elindult egy új segítségnyújtási program: minden újszülött után egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyújtunk a szülőknek utalványkártyán keresztül. Ez is egy RMDSZ-es kezdeményezés, és az előterjesztésünket a helyi tanács egyhangúlag megszavazta. Ez egy ezer lejes támogatást jelent a családnak. A program július 1-jétől él, és eddig kettő gyerek után sikerült átadni a családnak a támogatást, és újabb kettőnek készítjük elő ezt a lehetőséget.