Tánczos Barna: Nem terveznek adóemelést
Az Európai Bizottsággal kötött megállapodás értelmében 7 százalékon tartaná a kormány a költségvetési hiányt anélkül, hogy emelné az adókat és illetékeket - nyilatkozta Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter pénteken a Digi24 televízió műsorában.
A tárcavezető közölte, jelenleg nem tervezik sem az ÁFA (TVA), sem más adónemek növelését. Elmondása szerint két héten belül részletesebb elemzést végeznek az egyes ágazatok kiadásairól, hogy biztosítsák a megállapodás betartását.
Mint mondta, a tervezett intézkedéseket között szerepel a kiadások szigorú korlátozása, valamint az állami szektor hatékonyságának növelése. Az első lépések már megtörténtek, egy sürgősségi rendelet révén sikerült 126 millió lejes megtakarítást elérni.
Tánczos Barna úgy véli, hogy a cégek számára megvan a lehetőség arra, hogy alkalmazkodjanak az új szabályokhoz. „Az árnövekedés nem lesz jelentős, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a Schengen-övezethez való csatlakozás csökkentheti az export- és importköltségeket” – nyilatkozta a miniszter.
Kapcsolódó
A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy az állami reformokat nem lehet egyik napról a másikra végrehajtani, de az átláthatóság és hatékonyság érdekében elengedhetetlenek. „Minden minisztériumban folytatni kell a reformokat, hogy biztosítsuk az állam fenntartható működését” – tette hozzá.
Az állami alkalmazottak bérbefagyasztása és az üzleti szféra új adók miatti kritikái közepette a pénzügyminiszter szolidaritást kért. „Ez az év a reformokról és a gazdaság megerősítéséről fog szólni. Mindannyiunknak hozzá kell járulnia a közös célokhoz, hogy egy stabil és fenntartható gazdaságot teremtsünk” – mondta Tánczos Barna.
CSAK SAJÁT