Tánczos Barna: eltérően adóznak majd az idős autók tulajdonosai

Eltérő adót vezetne be az idősebb járművekre a környezetvédelmi miniszter. Erről a hétfői sajtótájékoztatóján beszélt Tánczos Barna.

A tárcavezető elmondta, az idős autók romániai betiltásának jogi akadályai vannak. Emlékeztetett arra, hogy Románia több pert is elveszített az Európai Unió Bíróságán a korábban bevezetett környezetszennyezési adó jogi hiányosságai miatt. „Én az autótulajdonosokat támogató programok híve vagyok, de ezekkel párhuzamosan az öreg járműveket eltérő módon kellene megadózni” - fejtette ki Tánczos Barna.

A környezetvédelmi miniszter a múlt héten jelentette be, hogy a kormány a lehető legrövidebb időn belül intézkedni fog a 15 évesnél idősebb autók ügyében, mert az Európai Bizottság is sürgeti a romániai járműpark fiatalítását.

Tánczos Barna akkor arról beszélt, hogy a Cîţu-kabinet az országos helyreállítási tervben (PNRR) is kötelezettséget vállalt az autópark fiatalítására. A köztelevíziónak nyilatkozva elmondta, szükség van reformra ezen a téren, mert a romániai közlekedési infrastruktúra fejlesztésének finanszírozása részben a PNRR-n keresztül történik.

Mint ismert, a korábban bevezetett, elsősorban az idős autókat érintő környezetszennyezési adót 2017. február elsején törölték Romániában, az addig befizetett összegeket pedig visszaadja az állam a járműtulajdonosoknak. 

(Címlapfotó: Agerpres)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?