Rohamosan öregszik a hazai gépjárműpark, négyből három autó 12 évesnél idősebb

Székelyföldön csak minden ötödik autó készült 2008 után, Szilágyságban az arány még rosszabb, 16,1 százalék.

Óriási sebességgel nő Románia motorizációs szintje, ezzel párhuzamosan pedig az ország egyre inkább egy roncstelepre hasonlít. Csekély négy év leforgása alatt a gépkocsiállomány másfél millió darabbal nőtt. 2016 végén, a gépjármű-bejegyzéssel és jogosítványokkal foglalkozó hivatal (DRPCIV) nyilvántartásaiban még csak 5,47 millió személygépkocsi szerepelt, 2020 decemberében azonban már 7,27 millió.A roncsautóprogram ellenére a járműpark egyre öregszik / Fotó: Agerpres

A tekintélyes, egyharmados gyarapodásnak van egy erőteljes árnyoldala, ugyanis az javarészt a használt autók importjának tudható be. 2016-ban a 12 évnél idősebb járművek a teljes autópark 57,9 százalékát tették ki. A tavalyi év végére ez az arány 73,2 százalékra nőtt. Ez azt jelenti, hogy hiába gyártanak a környezetvédelmi szempontoknak egyre inkább megfelelő személygépkocsikat, nálunk az elavult technológiákkal felszerelt, kevésbé környezetkímélő modellek szaporodnak.

A helyzet gyors romlását mi sem szemléltetheti jobban, mint hogy jelenleg már csak Bukarestben marad a 12 évesnél régebbi autók aránya a négy évvel korábbi országos átlagtól. 2020 decemberének végén a fővárosban 52,8 százalék volt az öreg személygépkocsik aránya, Ilfov megyében pedig 58,7 százalék.

Ez egyértelműen annak tudható be, hogy ebben a régióban a legmagasabb az életszínvonal és az átlagjövedelem. Bukarestben és Ilfovban 1,4 millió autó van bejegyezve, vagyis itt a legmagasabb a lakosság motorizációs szintje. Az összképet némileg torzítja, az autópark nagyságát és annak életkorát tekintve is, hogy itt van bejegyezve sok céges jármű, melyeket máshol használnak.

Mehedinți, az autótemető

Az öreg autók aránya minden más megyében meghaladja a 70 százalékot, olyan is csak öt van, ahol 75 százalék alatt marad. Ezek között van Brassó és Kolozs megye, 71,5, illetve 72,1 százalékkal. 2016 végén még 56,7, illetve 59,6 százalék volt az arányszám a két erdélyi megyében. Brassóban a régi autók térnyerése az országos átlagnak nagyjából megfelelő, 14,8, míg Kolozs megyében kisebb mértékű, 12,5 százalékos volt. A másik három 75 százalék alatti megye Argeș, Konstanca és Iași megye.

Az autóállomány korstruktúrája Mehedinți megyében a legrosszabb, ahol a 12 évesnél fiatalabb járművek aránya mindössze14,8 százalék. Szilágy sem áll sokkal jobban, ott a forgalomba iratott személyautók 83,9 százalékát gyártották 2009 előtt, de Krassó-Szörény sem büszkélkedhet a maga 82,2 százalékával.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A magyarlakta megyék közül Hargita és Kovászna megyében 80, Maros megyében 78,8, Bihar megyében 78,5, Szatmár megyében 80,9 az öreg autók aránya. Ezekben a gépjárműállomány elöregedése lassabb az országos átlagnál, 8,9 és 11,4 százalék közötti, ami annak lehet a következménye, hogy viszonylag magas az új autót vásárlók aránya.

A gépjárműpark elöregedésének tendenciája tavaly is fennmaradt. Új autóból 126 ezret, használtból pedig 405 ezret írattak forgalomba.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?