Medve-ügy: megköszönte a tusnádfürdőieknek a támogatást a miniszter

Tusnádfürdőn naponta okoznak károkat a medvék – írta a Facebookra Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter, aki megköszönte a település lakóinak, hogy támogatják az azonnali beavatkozást előíró jogszabály-tervezetet.

„Tusnádfürdőn tegnap több száz ember tüntetett. Így próbálták felhívni a hatóságok figyelmét a medvék folyamatos jelenlétére a településen, ahol napi szinten okoznak kárt a nagyvadak és a város jelentős összegektől esett el, amióta turisták, a medvéktől félve, nem látogatják a települést.

Ezúton köszönöm a tüntetésen résztvevőknek, hogy támogatják az azonnali beavatkozást előíró jogszabály-tervezetet, és remélem, mielőbb gyakorlatba tudjuk ültetni és ezáltal nemcsak az emberek lesznek biztonságban, hanem a tusnádfürdői turizmus is fellendül” – olvasható a miniszter szombati bejegyzésében.

A kormány csütörtökön tárgyalta első olvasatban a veszélyes medvékkel szembeni beavatkozást szabályozó sürgősségi rendelet tervezetét. A kabinet várhatóan jövő héten el is fogadja a jogszabály-javaslatot.

A tervezetet Tánczos Barna ismertette a csütörtöki ülésen, Kelemen Hunor pedig az RMDSZ kormányzati tájékoztatójában számolt be róla.

Mint mondta, a jogszabályba foglalt eljárás szerint miután a 112-es segélyhívószámon jelentik a medvetámadást, értesíteni kell a településen működő, azonnali beavatkozásra jogosult csapatot, amelynek tagja a polgármester (hiányában az alpolgármester), a helyi csendőrség egy tagja, a vadásztársaság vagy a vadászegyesület technikai szakszemélyzete, valamint egy állatorvos. A medve eltávolítását lehetővé tevő azonnali beavatkozás három módszer alapján történhet: a nagyvad elhajtása, a nagyvad altatása és áthelyezése, abban az esetben pedig, amikor gyakran visszatér a településre, és közvetlen veszélyt jelent az emberi életre, kárt tesz a javakban, jószágokban, eutanáziát vagy kilövést kell alkalmazni.

„A tervezet lehetővé teszi, hogy a polgármester vagy hiányában az alpolgármester által vezetett csapat a helyszínen hozzon döntést, nem kell senki máshoz fordulni jóváhagyásért” – tette hozzá Kelemen Hunor.

A miniszterelnök-helyettes rámutatott, következő lépésként a minisztériumok ellenjegyzik a tervezetet, és jövő héten elfogadja azt a kabinet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?