Nem volt eseménytelen ez az este sem Tusnádfürdőn: ötször riasztották a hatóságokat medve jelenléte miatt

Néhány órán belül ötször riasztották a Hargita megyei csendőröket Tusnádfürdő településre a medvék jelenléte miatt.

A Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság sajtóirodája szerint az első négy hívás egy óra leforgása alatt futott be este fél 8-tól kezdődően, az utolsó pedig éjfél után.

A Tusnádfürdő különböző pontjaira kiszálló csendőrök mind az öt esetben ott találták a jelzett helyen a medvét, vagy az anyamedvét a bocsaival, és minden esetben sikerült biztonságos körülmények között visszaűzniük a vadakat az erdőbe, annak ellenére, hogy a hatóságok által a RO-ALERT rendszeren keresztül kiküldött figyelmeztetések nyomán nagyszámú turista tartózkodott a helyszínen.

A csendőrök ismételten felhítják a polgárok figyelmét arra, hogy a RO-ALERT üzenetek célja nem az, hogy nagy tömegben gyülekezzenek azon a helyen, ahol medvék jelenlétét jelentik, mert ezzel életveszélybe sodorhatják magukat, és a felelős hatóságok beavatkozását is megnehezítik.

Mint ismert, az elmúlt időszakban újra megsokasodtak a medvetámadások a Székelyföldön, gyakran jelzik a vadállat jelenlétét a településeken. Kedden a medvekérdés megoldásáért tüntettek Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön, és Bukarestben is demonstrált egy kisebb csoport.

A hatóságok azonnali közbelépését követelik a térségben mindennapossá vált medvetámadások megfékezéséért. A környezetvédelmi minisztérium olyan szabályozást készít, mely azonnali beavatkozást tesz lehetővé medvetámadások esetén. Tánczos Barna miniszter korábban a Maszolnak elmondta, úgy módosítják a jelenleg érvényes rendeletet, hogy a veszélyes vadat 24 óra alatt el lehessen távolítani altatólövedékkel vagy kilövéssel.

Az érvényben levő szabályozás terjedelmes dokumentáció benyújtásához kötötte a kilövési vagy áthelyezési engedély kibocsátását, és hatvannapos határidőt szabott meg a műveletre.

(Címlapi illusztráció forrása: MTI/Veres Nándor)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?