Miért kerül bele a légszennyezési díj az új útdíjba?

2026-tól kezdődően az úthasználati díjba a közlekedéssel összefüggő légszennyezés költségeit is meg kell majd fizetni, amint azt a Maszolon korábban megírtuk. A kormány csütörtökön fogadta el az erről szóló törvénytervezetet. A személyautókra a matricát a szennyezőanyag-kibocsátási besorolás (EURO) és az országúthálózat használatának időtartama alapján határozzák majd meg, teherautók esetében pedig a távolság szerint is alkalmazzák majd az új díjat (TollRo).

A törvény szerint a majd 2026-tól érvényes új matricák árának meghatározásába a „szennyező fizet” elvnek megfelelően kerül bele egy külső költség nevű illeték, ami „a közlekedés okozta légszennyezés költségeinek megtérítésére kivetett díj”. Ezek az emberi egészséget és a környezetet ért károk költségei, amelyeket a járművek működése során a légkörbe kerülő részecskék és ózon prekurzorok, valamint illékony szerves vegyületek okoznak.

Fotó: Adobe Stock

Hogy ezeknek a károknak a megtérítése hogyan is nézne ki, arról konkrétum nincs szó a törvényben. Az új útdíjakat a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság fogja kezelni. A díjakból és a büntetésekből befolyt pénzek a kezelő rendelkezésére álló bevételnek minősülnek, és azokat egyebek mellett az országutak tervezésére, javítására, karbantartására, üzemeltetésére és korszerűsítésére használhatnak fel, valamint a fenntartható közlekedésbe történő beruházásokra.

Tánczos Barna korábbi környezetvédelmi miniszter megkeresésünkre elmondta, mivel EU-s kötelezettség a „zöldesítés”, a környezetszennyező szokások visszafordítása, emiatt igyekszik Románia az erre vonatkozó direktívákat beiktatni a törvényekbe, de valódi tettek akkor lesznek ezekből, amikor a károsanyag-kibocsátás csökkentését elősegítő programok is működnek párhuzamosan.

„Akkor érhető tetten ez a törvénybe foglalt megtérítés, ha lesz beruházás is, például a roncsautó-programhoz hasonló, amelyben fizetik a kevésbé környezetszennyező járművek vásárlását, vagy ha építenek töltőállomásokat, ahol az elektromos autókat fel lehet tölteni, és hosszú utakra is használni, ezzel is csökkentve a szennyezőanyag-kibocsátást. Jelenleg nincs elég töltőállomása Romániának elektromos autók számára” – magyarázta Tánczos Barna. Hozzátette: „ilyen programjai nincsenek a Szállításügyi Minisztériumnak, az ilyen jellegűeket a Környezetvédelmi Minisztérium kivitelezett”.

A törvényben szerepel egyébként az is, hogy ha a szennyezőanyag-kibocsátási osztályba sorolásra vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésre, akkor a járművet az Euro 0 kibocsátási osztályba kell sorolni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?