Új teher a járművezetőknek. Mi az a TollRO matrica?

A kormány csütörtökön fogadott el az útdíjak alkalmazásáról szóló törvénytervezetet, mely a személygépkocsi korától függően határozza meg az útdíjat, a teherautókra pedig egy új, TollRo nevűt vezet be. Az erről szóló tervezetet múlt hónapban bocsátotta közvitára a Szállításügyi Minisztérium. A TollRO 2026. január 1-jétől lépne hatályba, a díjakat pedig miniszteri rendeletben állapítják majd meg – írja az Adevarul.ro.

A személygépkocsi-tulajdonosok a járművük szennyezésének mértéke után, a tehergépkocsi-vezetők pedig a megtett kilométerek alapján fognak fizetni.

A Szállításügyi Minisztérium által közzétett tervezet szerint 2026. január 1-jétől a matrica a romániai országos közúthálózaton használt, személy- és áruszállításra tervezett és gyártott, 3,5 tonnánál kisebb vagy azzal egyenlő legnagyobb megengedett össztömegű, bejegyzett járművek minden kategóriájára vonatkozik majd.

A matricát a járműkategória, a szennyezőanyag-kibocsátási besorolás (EURO) és az országúthálózat használatának időtartama szerint is alkalmazzák. A használat időtartama magában foglalja a vezetési és a parkolási időt is.

Illusztráció forrása: Pataky Lehel Zsolt

A matricát a román országos úthálózat használata előtt kell fizetni. Befizethető 1, 10, 30 vagy 60 napra, valamint 12 hónapra. Jelenleg a matrica 1, 7, 30 és 90 napra vagy egy évre váltható ki, és minden járműre vonatkozik, függetlenül azok egyedi vagy műszaki jellemzőitől.

Mentességek a matrica kifizetése alól

Több intézmény, például a Belügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a Román Hírszerzés (SRI), a kormányzati Őrző-védő Szolgálat (SPP) járművei, valamint a menetrend szerinti helyi személyszállításra, az iskolai szállításra engedélyezett járművek és a hatóságok vagy szervezetek tulajdonában lévő mentőautók mentesülnek a matrica kifizetése alól.

Ugyanez vonatkozik a román területen polgári védelmi vagy humanitárius feladatokat ellátó, vagy Románia területén e célból áthaladó járművekre is. Mentességet kapnak a fogyatékkal élő személyek és kísérőik, illetve adott esetben személyi segítőik is.

TollRo, az új illeték

A törvénytervezet értelmében a tehergépkocsik az országos úthálózaton megtett távolság alapján fizetnek majd útdíjat, az úgynevezett TollRo-t, melyet a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság szed be.

Az új útdíj az Európai Elektronikus Útdíjbeszedő Szolgálat (SETRE) romániai területének használatáért kerül felszámításra. Kivételt jelentenek a városi területen található országos útszakaszok, a települések be- és kijárati jelzőtáblái közötti részek. A TollRO -t az Európai Elektronikus Útdíjbeszedő Szolgálathoz tartozó útszakaszon megtett távolság és az egységes tarifa alapján számolják egész kilométerben kifejezve. Az egységárat megszorozzák a megtett távolsággal.

Az egységes tarifa magában foglalja az infrastruktúra használati díját és egy külső költségeken alapuló díjat. Utóbbi az infrastruktúra költségeinek és a közlekedés okozta légszennyezés költségeinek megtérítési elveire épül az 1999/62/EK irányelvnek megfelelően.

A TollRo megfizetése nélkül közlekedő járművek esetében a sofőrnek kompenzációs díjat kell fizetnie a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaságnak. Ennek összege legfeljebb 1000 lej, ha a SETRE romániai területén megtett távolság megállapítható és 2000 lej, ha a megtett távolság nem állapítható meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?