Svédország támogatja Románia schengeni csatlakozását, de az osztrákok nem gondolták meg magukat

Románia teljesíti a schengeni övezethez való csatlakozás feltételeit – jelentette ki Ulf Kristersson Svédország miniszterelnöke pénteken a Stockholmba látogató román hivatali kollégájával, Nicolae Ciucával közös sajtótájékoztatón.

Nicolae Ciucă román korányfő a svéd miniszterelnökkel, Ulf Kristerssonnal tárgyalt | Fotó: gov.ro

Az Agerpres beszámolója alapján a skandináv állam kormányfője emlékeztetett, hogy csütörtökön találkozott a Románia schengeni csatlakozása ellen szavazó Ausztria kancellárjával. „Határozottan úgy vélem, hogy meg kell erősítenünk a bizalmat Európa külső határai iránt, és növelnünk kell azoknak a számát, akik a menedékjog elutasítása után távoznak. Ez megkönnyítené a schengeni térség bővítését” – fejtette ki Kristersson.

Köszönetet mondott ugyanakkor Romániának a balti térségben tervezett légi járőrszolgálatokban való részvételéért, és ugyanakkor arról biztosított, hogy Svédország készen áll teljesíteni a légi járőrszolgálatot a Fekete-tenger térségében, mihelyt NATO-tagságát elnyeri.

Arra a kérdésre, hogy Karl Nehammer osztrák kancellár meggondolta-e magát Románia schengeni csatlakozásával kapcsolatban, a svéd miniszterelnök azt mondta: „nem, nem gondolta meg magát”. Leszögezte azonban, hogy Románia schengeni csatlakozásának ügye továbbra is szerepel az EU Tanácsának svéd elnöksége napirendjén, és emlékeztetett, hogy a rotációs elnökségi mandátum az év közepén ér véget.

„Mindent megteszünk, hogy közvetítsünk ezekben a vitákban, és ismétlem, mi, a svéd fél, támogatjuk Románia schengeni csatlakozását. Azt hiszem, az Európai Tanács részéről van egy olyan elvárás, hogy ez a kérdés még ebben az évben megoldódjék. De mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy minden országnak joga van a saját döntéshez. De a kérdés napirenden van” – tette hozzá a svéd miniszterelnök.

Nicolae Ciucă megköszönte kollegájának „Svédország konstruktív hozzáállását és aktív támogatását” abban, hogy Románia előrelépést érjen el a csatlakozási folyamatban. Kiemelte ugyanakkor, hogy munkalátogatásának célja a párbeszéd újjáélesztése és hatékonyabbá tétele nem csupán a kétoldalú együttműködés, hanem az uniós partnerség szintjén is. „Románia meg akarja erősíteni a kétoldalú együttműködést politikai, gazdasági és ágazati szinten is” – fűzte hozzá Ciucă.

Klaus Iohannis államfő ezalatt pénteken a bukaresti Cotroceni-palotában fogadta Frans Timmermanst, az Európai Bizottság európai zöld megállapodásért felelős ügyvezető alelnökét. Noha a megbeszélés középpontjában az európai zöld megállapodás végrehajtása szerepelt, Timmermans ez alkalommal is kijelentette, hogy az EB „határozottan támogatja” Románia schengeni térséghez való csatlakozását.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?