Felmérés: a lemorzsolódás ellenére is jól teljesít a romániai magyar oktatás

Jelentősen jobban sikerült megtartani arányunkat a magyar oktatásban az elmúlt tíz évben Erdélyben, mint amennyire a lakosság körében apadt a magyarok aránya – derül ki az Iskola Alapítvány megrendelésére a SoDiSo Research kutatócég által készített oktatási elemzésből.

„Az elmúlt években és a közelmúltban, az oktatási törvénytervezetek összeállításában mindvégig azt tekintettük egyik legfontosabb feladatunknak, hogy a szórványoktatást, a szórványban működő oktatási intézményeinket megerősítsük. A délutáni oktatási program kiterjesztése, az ősztől induló iskolabusz-program, a nagy mértékben megemelkedett oktatás-nevelési támogatás összege, az új törvényekben a többletforrás lehetőségének megteremtése a szórványban és a vidéki településeken működő oktatási intézményeinknek mind-mind ezt szolgálják. Az elkészült elemzés abban erősít meg bennünket, hogy programjaink mellett kitartsunk, ahol pedig lehet, újakat indítsunk el” – idézte Nagy Zoltán-Leventét, az Iskola Alapítvány elnökét az RMDSZ közleménye.

A népszámlálás előzetes adatai alapján az összlakosság száma csupán 4 százalékkal apadt Erdélyben, a magyar lakosság száma azonban sokkal erőteljesebben, 14%-kal csökkent. Ehhez képest a teljes diákpopuláció 10%-kal, a magyarul tanulók száma pedig csak kissé hangsúlyosabban, 12%-kal csökkent, olvasható a közleményben. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a magyar közoktatás súlya viszonylag stabil maradt: 2011 és 2021 között Erdély 15 megyéjében a magyar nyelven tanulók aránya 16,3%-ról 15,6%-ra csökkent, miközben a régióban a magyarok aránya az össznépességen belül 19,8%-ról 18,0%-ra apadt – olvasható a közleményben.

Fotó: Adobe Stock

Az elemzés készítői kiemelik, hogy 2014 és 2018 között egy fontos trendforduló következett be: a magyar nyelven tanulók aránya meghaladta a magyar nemzetiségű diákok arányát. Ez a különös változás annak ellenére ment végbe, hogy továbbra is azt feltételezhetjük, hogy a magyar gyerekek egy jelentős része – szakértői becslés szerint mintegy 10%-a – román nyelven tanul. A pozitív trend mögött az elemzés szerint egyfelől az állhat, hogy a magyar oktatásban egyre többen vannak a nem magyar etnikumú gyerekek. Ezeknek nagy része magyar anyanyelvű roma (a magyarul tanulók mintegy 11–12%-a), illetve 4–5%-ra tehető a jelentős román kötődéssel rendelkezők aránya (alapvetően a román–magyar vegyes családból származók). Másfelől ez azt is jelenti, hogy a magyar nyelvű oktatási alrendszer jól teljesít, sikerült a magyar gyerekek egyre nagyobb hányadát az anyanyelvű oktatásba integrálni az elmúlt évtizedben. Az elemzés szerint ez leginkább annak tudható be, hogy az erdélyi magyarság földrajzilag tömbösödik, azaz a magyar gyerekek egyre nagyobb része a magyar tömbterületeken koncentrálódik.

Az idei tanévben a mintegy 115 ezer magyar tagozatos diák 803 elemi, 504 általános, 121 líceumi iskolában és 63 szakiskolában tanul – derül ki az elemzésből. A magyar oktatási intézményrendszer sok, többnyire apró szerkezetváltáson ment keresztül 2017 és 2022 között: összességében 70 oktatási helyszín (iskola) szűnt meg, illetve 21 új alakult. Településszinten ez azt jelenti, hogy 49 településen számolódott fel teljesen a magyar oktatás, illetve két településen sikerült beindítani azt. A jelenség okai sokrétűek: a megszűnt magyar oktatási helyszínek többsége falusi kisiskola (45), illetve 4 szórványvárosban számolódott fel az anyanyelvű képzés az elmúlt öt évben. Megyék szerint a legtöbb, magyar oktatás nélkül maradt település Marosban (9 település), Hargitában (8), Kolozsban (7), Szilágyban (7), Besztercében (4) és Kovásznában (4) volt.

Az iskolai lemorzsolódásra vonatkozó modellszámításból kiderül, hogy 100 elemi iskolát elkezdő magyar tagozatos tanulóból mindössze 35-nek sikerül érettségi oklevelet szereznie. Az elemi évfolyamokon belül 4%-os, az általános évfolyamokon belül már egy hangsúlyosabb, 11%-os lemorzsolódás rajzolódik ki a becslésekből. Szintén jelentős mértékű a lemorzsolódás az általános iskola és a középfokú oktatás között, ebben már a tannyelvváltás is jelentős szerepet játszik. Az elemi iskolát elkezdők körülbelül 17%-a jut el szakiskolai végzős osztályba, illetve mintegy fele, 50%-a a líceum XII. évfolyamába. Ez utóbbiak hozzávetőleg 70%-a szerez érettségi oklevelet, ami a kiinduló diákpopuláció 35%-át jelenti.

A nagyfokú lemorzsolódás a teljes romániai oktatási rendszerre is jellemző, itt a nappali tagozaton járó tanulók 48%-a jut el a sikeres érettségiig. A magyar oktatáson belül a nagyobb arányú lemorzsolódás alapvetően az általános iskolai szinten megfigyelhető hangsúlyosabb iskolaelhagyásnak, illetve a tannyelvváltásnak köszönhető. Valamelyest hozzájárulhatnak a lemorzsolódáshoz a magyar nyelven tanulók kissé gyengébb vizsgaeredményei is. A képességvizsgán az elmúlt három év átlagát tekintve a teljes romániai, nyolcadik osztályt elkezdő diákok mintegy 67%-ának, a magyarul tanulók pedig 63%-ának sikerült az ötös átlagot elérnie. Az érettségi esetében már kisebb az eltérés: országos szinten a diplomát szerzők aránya körülbelül 72%-os, a magyarul tanulók esetében pedig 70%-os, az adott évben nappali tagozaton XII. osztályt elkezdőkhöz viszonyítva.

A teljes elemzés ide kattintva érhető el. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?