FRISSÍTVE – Több mint négyszeresére emeli a magyar kormány az oktatási-nevelési támogatást
A magyar kormány a jelenleginek több mint a négyszeresére, mintegy 100 ezer forintra emeli a romániai magyar anyanyelvi oktatásban részvevő diákok és egyetemi hallgatók oktatási-nevelési támogatását, jelentette be Panyi Miklós, a magyarországi Miniszterelnökség stratégiai államtitkára, aki Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke és Nagy Zoltán Levente, az Iskola Alapítvány elnöke társaságában az erdélyi szórványközösségeket szolgáló iskolabuszhálózatról tartott sajtótájékoztatót Kolozsváron.
Az államtitkár közölte, Kárpátalján a magyarul tanuló diákok már megkapták a bruttó 100 ezer forint értékű magyar állami támogatást.
A elemi, gimnáziumi, középfokú és egyetemi tanulmányaikat magyar nyelven folytató diákok eddig 22 400 forintnak megfelelő összegű támogatásban részesültek.
„2022 őszén a Magyar Állandó Értekezleten Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy a 2023–24-es tanévbe beiratkozók számára az oktatási-nevelési támogatás összege a többszörösére emelkedik” – emlékeztetett Panyi Miklós. Hozzátette: a Szülőföldön magyarul program keretében a magyar állam azért mond köszönetet a családoknak, hogy anyanyelvi magyar oktatási intézménybe íratták gyermekeiket.
„Az éves támogatás jelenleg 22 400 forintnak felel meg, ami a jövőben a többszörösére fog emelkedni” – jelentette ki. Panyi Miklós a Maszol kérdésére elmondta, a kárpátaljaiak már 2023 januárjában az emelt összeget kapták meg, ami bruttó 100 ezer forintot jelent.
„Ez az emelés megerősítheti azokat a lehetőségeket, és azokra a kihívásokra lehet egy hatékony válasz, ami a magyar oktatási intézményekhez való joghozzáféréshez, illetve a magyar nyelven tanuló diákok számának a növekedéséhez hozzájárulhat” – közölte az államtitkár.
(Nyitókép forrása: Adobe Stock)
CSAK SAJÁT