Személyesen jelent meg a bíróság előtt a mangaliai gázoló

Vlad Pascu, a román tengerparti 2 Mai üdülőtelepen drogos állapotban elkövetett tragédia okozója csütörtökön délelőtt állt először a mangaliai bíróság elé. Ez a tárgyalás lett volna az utolsó az érdemi tárgyalás előtt, de mivel azt a bírót, aki eddig tárgyalta az ügyet, áthelyezték, a per a nulláról indult újra. Az ügyben eljáró új bíró Carmen Berevoescu, a mangaliai bíróság elnöke.

Vlad Pascut a Poarta Albă-i büntetés-végrehajtási intézetből vitték a tárgyalóterembe, ahol most először jelent meg személyesen, eddig videokonferencia formájában hallgatták meg.

A balesetben meghalt egyik fiatalember szülei az áldozat barátainak kíséretében érkeztek a bíróságra, a fiatalember képével ellátott pólókat viselve, amelyekre azt írták: „Igazságot fogunk szolgáltatni”.

„Én csak igazságot akarok, semmi mást. Szerintem az ügy besorolása meg fog változni. Beszéltem az ügyvédekkel, és kérni fogjuk a jogi keretek megváltoztatását” – mondta el az egyik elgázolt és elhunyt fiatal édesapja arra a kérdésre, hogy mit remél az új bírótól. Az áldozatok szülei ügyvédeiken keresztül ugyanis azt kérték, hogy a gondatlanságból elkövetett emberölés vádját módosítsák minősített emberölésre, tekintettel arra, hogy a gázoló drogos állapotban ült a volán mögé.

Fotó: EVZ.ro

Amint a Maszolon megírtuk, jóváhagyta kedden a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlege a Vlad Pascu perét eddig tárgyaló Ioana Ancuţa Popoviciu bírónő áthelyezését a mangaliai bíróságról a konstancai bíróságra. A döntés értelmében a bírónő június 1-jétől kezdi meg tevékenységét a konstancai bíróságon.

A bírónő a tárgyalások során többször is olyan kérdéseket tett fel, amelyekkel botrányt okozott. Vlad Pascu perének első, február 22-ei tárgyalása után a balesetben elhunyt egyik fiatal apja a tárgyalóteremből való távozásakor arról számolt be az újságíróknak, hogy a bírónő az elhunyt fia hollétéről érdeklődött. „Megkérdezte tőlem, hogy itt van-e a fiam a teremben. Kérte a személyi igazolványát. Soha életemben nem láttam még ilyen bírót” – fakadt ki a férfi. Egy másik érintett szülő szerint Popoviciu felkészületlen volt és rágógumit rágott az ülés alatt.

A május 9-ei tárgyaláson pedig a bíró megkérdezte a baleset egyik túlélőjét, hogy ott volt-e a baleset helyszínén, amikor az bekövetkezett. Ugyanakkor Ioana Ancuţa Popoviciu megkérdezte az egyik elhunyt fiatal édesanyját is, hogy ott volt-e a lánya temetésén.

Vlad Pascu ellen 2023 októberében emelt vádat a mangaliai ügyészség. A vádirat szerint tavaly augusztus 19-én az akkor 19 éves fiatalember bedrogozva vezetett, és autójával az út szélén haladó gyalogosok közé hajtott a tengerparti 2 Mai település bejáratánál. A balesetben meghalt egy 20 éves lány és egy 21 éves fiatalember, további három fiatal pedig megsérült. A vádirat arra is kitér, hogy Vlad Pascu a gázolás után elhajtott a helyszínről.

A baleset körülményeitől a nyomozás során megdöbbentő részletek derültek ki. Vlad Pascut kétszer is megállította a rendőrség – a tragédia előtti napon egy rendőrségi ellenőrzőponton, és ugyanazon az éjszakán, amikor bekövetkezett a szörnyű tragédia. Kiderült, a rendőrkapitányságról kábítószer-ellenőrzés nélkül távozhatott, annak ellenére, hogy az autójában kábítószert találtak, és az autónak nem volt érvényes biztosítása. Alig egy órával később Vlad Pascu balesetet okozott.

Bár az elkövető beismerte tettét, a napvilágra került eddigi információk szerint nyomokban sem tanúsít megbánó magatartást. Vlad Pascut egyébként négy vádpontban állították bíróság elé: gondatlanságból elkövetett emberölés, testi sértés, pszichoaktív szerek hatása alatt történő járművezetés és baleset helyszínének elhagyása.

Mivel valamennyi bűncselekményét beismerte, ha elítélik, az egyes bűncselekményekre kiszabható büntetési tételek egyharmaddal csökkennek. Ennek megfelelően a gondatlanságból elkövetett kettős emberölésért Pascu 2 és 7 év közötti letöltendő börtönbüntetést kaphat. A bíróság ugyanakkor már nem rendelhet el felfüggesztett büntetést, mivel az úgynevezett Anastasia-törvény a baleset idején, május 2-án már életbe lépett.

Ha bűnösnek találják, Vlad Pascunak az emberölésért kiszabott büntetéséhez hozzáadják a többi bűncselekményért megállapított büntetések egyharmadát. Mivel ezeket a bűncselekményeket is elismerte, az ezekért kiszabott büntetések is egyharmaddal csökkennek, az alábbiak szerint:

  • testi sértésért: 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetés (vagy pénzbüntetés, mínusz egy egynegyed);
  • járművezetés pszichoaktív szerek hatása alatt: 8 hónaptól 3 év és 4 hónapig terjedő szabadságvesztés (vagy pénzbüntetés, mínusz egynegyed);
  • a baleset helyszínének elhagyása: 1 év 4 hónaptól 4 év 8 hónapig terjedő szabadságvesztés.

A balesetben elhunyt fiatalok szülei korábban ügyvédeiken keresztül azt kérték, hogy Pascut ne gondatlanságból elkövetett emberölésért, hanem minősített emberölésért ítéljék el, amiért életfogytiglani börtönbüntetés vagy 15-től 25 évig terjedő szabadságvesztés jár, de az ügybe eljáró előző bíró elutasította a bűncselekmény jogi minősítésének megváltoztatására irányuló kérést. Az áldozatok szülei most azt remélik, az új bíró helyt ad kérésüknek és megváltoztatja az ügy besorolását.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?