FRISSÍTVE – Megkezdődött a bedrogozott tengerparti gázoló pere – előzetesben marad az elkövető

FRISSÍTVE: Csütörtökön a mangaliai bíróságon elkezdődött Vlad Pascu ügyének tárgyalása. A vádlott drog hatása alatt vezetve halálra gázolt tavaly augusztusban a tengerparti Május 2 üdülőtelepen két fiatalt, másik hármat megsebesített. FRISSÍTÉS: Előzetesben marad az elkövető. 

Vlad Pascu ellen emberölés, gondatlanságból okozott testi sértés, alkohol vagy más szerek hatása alatti járművezetés, valamint a baleset helyszínének elhagyása miatt folyik eljárás. Az ügyészek megállapították, hogy 2023. augusztus 19-én reggel Vlad Pascu pszichoaktív szerek hatása alatt vezetett autót, és Május 2 település bejáratánál belehajtott autójával egy, az út szélén sétáló csoportba.

Fotó: ProTV

Közben a konstancai törvényszék csütörtökön eldöntötte, hogy Vlad Pascu további 30 napra vizsgálati fogságban marad.

A törvényszék ítélethozatal utáni tájékoztatása szerint elutasította a gondatlanságból elkövetett emberöléssel, gondatlanságból elkövetett testi sértéssel, a baleset helyszínének elhagyásával és pszichoaktív szer hatása alatti járművezetéssel vádolt Vlad Pascunak az előzetes letartóztatása elleni fellebbezését, és fenntartotta a mangaliai bíróság február 9-ei döntését. A konstancai törvényszék döntése jogerős.

A baleset következtében egy 20 éves lány és egy 21 éves fiatalember meghalt, három másik pedig megsérült. Vlad Pascu elhagyta a baleset helyszínét, és a rendőrök Vama Veche településen találtak rá. A vádlott tavaly augusztus 20. óta előzetes letartóztatásban van. Vlad Pascu kérte ugyan, hogy az előzetes letartóztatását váltsák fel enyhébb kényszerintézkedéssel, de a bíróság elutasította a keresetet.

A balesetet követően több rendőr is elveszítette állását, köztük a konstancai rendőrség korábbi vezetője, Adrian Glugă is. A tragédia után Cătălin Predoiu belügyminiszter is bejelentette, hogy átszervezik a Konstanca megyei rendőrséget.

Ugyanakkor egy másik ügyben Vlad Pascut a szüleivel együtt szintén bíróság elé állították, kábítószer-kereskedelem, hamis vallomásra vagy bizonyítékok eltitkolására való felbujtás miatt, valamint azért mert egy házat bocsátottak a kábítószer-használók rendelkezésére. Ezt az ügyet a bukaresti bíróság fogja tárgyalni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?