Vlad Pascu ügyvédje: a baleset áldozatai is felelősek, mert szabálytalanul közlekedtek az úttesten

Vlad Pascu ügyvédje a drogos állapotban két fiatalt halálra gázoló védence büntetőperének csütörtöki bírósági tárgyalása után a sajtónak kijelentette, hogy a 2 Maion történt baleset áldozatai szabálytalanul közlekedtek az úttesten, így ők is felelősek a tragédiáért – írja az Agerpres.

Adrian Bendeac szerint ezt a baleset körülményeit vizsgáló igazságügyi szakértők következtetései is alátámasztják.

Kérdésre válaszolva az ügyvéd elmondta, hogy tartja a kapcsolatot Vlad Pascuval, de azt nem tudja, hogy a védence megjelenik-e személyesen a következő tárgyaláson.

Fotó: ProTv

Emlékeztetett arra, hogy a bíróság eddig még nem rendelte el a vádlott személyes jelenlétét a tárgyalóteremben, kihallgatása távmeghallgatással történt. „Ha azonban a bíróság kéri a személyes jelenlétét, akkor személyesen kell megjelennie” – jegyezte meg.

Az áldozatok ügyvédje, Adrian Cuculis a sajtónak elmondta: a csütörtöki tárgyaláson a bíró emlékeztette Vlad Pascut, hogy a következő alkalommal személyesen is jelen lehet a tárgyalóteremben.

Vlad Pascut 2023 októberében állították bíróság elé. A vádirat szerint tavaly augusztus 19-én az akkor 19 éves fiatalember bedrogozva vezetett, és autójával az út szélén haladó gyalogosok közé hajtott a tengerparti 2 Mai település bejáratánál. A balesetben meghalt egy 20 éves lány és egy 21 éves fiatalember, további három fiatal pedig megsérült. A vádirat arra is kitér, hogy Vlad Pascu a gázolás után elhajtott a helyszínről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?