Megszólalt az igazságügyi miniszter a Május 2-i tragédia botrányos tárgyalása kapcsán

Magyarázatot vár Alina Gorghiu a Május 2-i tragédia botrányos tárgyalása kapcsán; az igazságügyi miniszter elmondása szerint „egyszerűen lebénult”, amikor olvasta, hogy a bírónő megkérdezte, jelen van-e teremben az egyik halott áldozat.

A tárcavezető az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hétfői évértékelőjén hangsúlyozta, hogy az ügyészeknek meg kell védeniük magukat a támadásokkal szemben, mert ha csorba esik a hírnevükön, azzal kárt okoznak az igazságszolgáltatásnak is. Ugyanakkor az igazságszolgálatás megítélését néhány esetben maga a bíró rontja – magyarázta Gorghiu. A Hotnews alapján a tárcavezető ez utóbbira hozta fel példaként a Május 2 üdülőtelepen tavaly történt autóbaleset mangaliai tárgyalását.

Alina Gorghiu | Fotó: Alina Gorghiu Facebook-oldala

„Egyszerűen lebénultam, amikor olvastam, hogy egy bírónő Mangalián megkérdezte, hogy a Május 2-i baleset egyik halálos áldozata jelen van-e a teremben. Örvendek, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) és az igazságügyi felügyelet hivatalból indított eljárást. Várom, hogy minél hamarabb tisztázódjon az ügy” – mondta a miniszter, aki a mangaliai bírónő „besározta” az igazságszolgáltatást.

Mint arról korábban beszámoltunk, az ügy tárgyalása múlt csütörtökön kezdődött, de a kirendelt bíró, Ancuța Ioana Popoviciu úgy tűnt nem volt tisztában a vádirattal, hiszen megkérdezte, hogy a balesetben elhunyt 21 éves fiatal jelen van-e teremben. Az áldozatok szüleit felháborította a bíró hozzáállása, minek után az illetékes testület fegyelmi eljárást indított ellene. Az amúgy Bihar megyei származású bírót, már tavaly is elmarasztalták hanyagság miatt.

Vlad Pascu ellen, mint ismeretes, emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés, alkohol vagy más szerek hatása alatti járművezetés, valamint a baleset helyszínének elhagyása miatt emeltek vádat, azt követően, hogy tavaly augusztus 19-én bedrogozva, autójával belehajtott egy csoport fiatalba a Május 2 üdülőtelepen. Ketten – egy 20 éves nő és egy 21 éves férfi – az életüket veszítették, három másik személy pedig megsérült. A per tárgyalásának következő időpontját március 14-re tűzték ki, de az áldozatok családja szeretné elköltöztetni a tárgyalást a mangaliai bíróságról, Pascut pedig gondatlanságból elkövetett emberölés helyett minősített emberölésért vonnák felelőségre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?