FRISSÍTVE – Temesvár: folyóba zuhant egy személy, nagy erőkkel keresik – Holtan találták meg a 19 éves moldovai diákot

FRISSÍTVE: A Béga folyóba zuhant egy személy Temesváron, a katasztrófavédelem fokozott erőkkel avatkozott be, hogy megtalálják az áldozatot – közölte kedden a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. FRISSÍTÉS:  Holtan találták meg a 19 éves moldovai diákot.  

Mint kiderült, két arra járó személy hallotta a vízbe esett áldozat segélykiáltásait, és azonnal riasztották az 112-es segélyhívón a hatóságokat.  

A keresési akcióban részt vesz a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség, ugyanakkor az Arad és Hunyad megyei búvárok segítségét is kérték.Fotó: Temes Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség

A férfit búvárok találták meg és húzták ki, majd halottnak nyilvánították.

„Sajnos az áldozat nem reagált az újraélesztési manőverekre, ezért halottnak nyilvánították" – közölte a Temes megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Jogi források az Agerpres hírügynökségnek elmondták, hogy eddig nem érkezett bejelentés a férfi eltűnéséről. Igazságügyi források elmondták, hogy a vízbe fulladt személy a Temesvári Politechnika Egyetem kémiai karának moldovai diákja, és előző este ünnepelte 19. születésnapját.

A Temes megyei rendőrség képviselői bejelentették, hogy emberölés miatt bűnügyi eljárás indult, és zajlik a nyomozás az eset körülményeinek megállapítása érdekében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?