Igazságügyi miniszter: aggasztó, de nem ijesztő a nyugdíjazási hullám az igazságszolgáltatásban

Aggasztó, de nem ijesztő” az utóbbi hónapokban tapasztalható nyugdíjazási hullám az igazságszolgáltatásban, mondta az igazságügyi miniszter. Csütörtöki sajtótájékoztatóján Alina Gorghiu kifejtette, a jelenséget némileg ellensúlyozza, hogy 2024 elejétől 700 új bíró és ügyész kerül be az igazságszolgáltatási rendszerbe.

Megjegyezte: a személyzetbővítést korábban két éven keresztül akadályozta, hogy egy vonatkozó törvény alkotmányellenessé nyilvánítása miatt az ügyészek és bírák nem felvételizhettek az Országos Bíróképző Intézetbe.

Illusztráció: Pexels

A miniszter szerint „egy-két év múlva” már nem lesz személyzethiány az igazságszolgáltatásban. „Természetesen csak akkor (...), ha hogy betartjuk a szavunkat, és nem próbáljuk meg egyik napról a másikra bekövetkező vagy az alkotmányos garanciákkal ellentétes törvénymódosításokkal megijeszteni a bírákat és ügyészeket” – jelentette ki.

Gorghiu elhárította a bírák és ügyészek fizetését szabályozó törvénnyel kapcsolatos újságírói kérdést. Arra hivatkozott, hogy a bérek szabályozása nem az igazságügyi, hanem a munkaügyi minisztérium hatáskörébe tartozik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?