Morbid névsorolvasás a Május 2-i tragédia tárgyalásán – a bíró a halott áldozatot „kereste” a teremben

Botrányosan indult a héten a Május 2-i tragédia tárgyalása a mangaliai bíróságon, miután a bíró a tavalyi autóbalesetben elhunyt egyik fiatalt „kereste” a teremben. A hozzátartozók megrökönyödésére a meglepett bíró utána még azt is megkérdezte, hogy „meghalt egy áldozat?”.

Emlékezetes, hogy napokon át vezető hír volt a sajtóban is, hogy Vlad Pascu bedrogozva, autójával belehajtott egy csoport fiatalba a Május 2 üdülőtelepen, ketten – egy 20 éves nő és egy 21 éves férfi – az életüket veszítették, három másik személy pedig megsérült. A tavaly augusztus 19-én történt tragédiát követően Vlad Pascut előzetes letartóztatás alá helyezték, emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés, alkohol vagy más szerek hatása alatti járművezetés, valamint a baleset helyszínének elhagyása miatt állítottak bíróság elé.

Illusztráció | Fotó: Pexels

Ancuța Ioana Popoviciu viszont úgy tűnik nem volt tisztában az általa tárgyalt üggyel, hiszen mint arról a Libertatea beszámolt, a csütörtöki tárgyalás alkalmával az egyik halott áldozatot „kereste” a teremben. „Olariu Sebastian Andrei jelen van?” – kérdezte a teremben lévők megrökönyödésére, majd megkérdezte: „Meghalt egy áldozat?”. Erre a teremből válaszoták neki, hogy kettő is elhúnyt.

Az áldozatok szüleit felháborította a bíró hozzáállás. „Életemben nem láttam még ilyen bírót” – idézte a Libertatea Sebastian Olariut, az elhunyt fiú apját, ugyanakkor az ugyancsak elhunyt Roberta Dragomir apja sem nézte jó szemmel a történteket. „Nem látják, hogy ez egy cirkusz? Égbekiáltó, amit az Olariu családdal műveltek, hogy megkérdezték, hogy fiúk jelen van-e a tárgyalóteremben” – fogalmazott.

A csütörtöki tárgyaláson amúgy a védelem halasztást kért, mivel a vádlott egyik ügyvédje épp sztrájkolt, a teremben jelen lévő ügyvédnek pedig nem volt felhalatamazása Pascu jogi képviseletére a perre vonatkozóan. A per tárgyalásának következő időpontját március 14-re tűzték ki, de a Libertatea úgy tudja, hogy az áldozatok családja szeretné elköltöztetni a tárgyalást a mangaliai bíróságról, Pascut pedig gondatlanságból elkövetett emberölés helyett minősített emberölésért vonnák felelőségre.

Az ügyben eljáró bírónő különben Bihar megyei származású, tavaly pedig hanyagság miatt már elmarasztalata a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM). A csütörtöki viselkedéséért most ismét fegyelmi eljárást indítanak ellen – tájékoztatott az Antena 3 az igazságügyi felügyelet pénteki bejelentése alapján.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?