Székelyudvarhely díszpolgára lett Ilyés Ferenc, az MKSZ-elnöke

Három Pro Urbe díjat adott át és két díszpolgári címet adományozott a székelyudvarhelyi önkormányzat augusztus 20-án, a díjazottak között van az udvarhelyi születésű Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) elnöke, akit díszpolgári címmel jutalmaztak.

Ünnepélyes keretek között, augusztus 20-án három Pro Urbe díjat adott át és két díszpolgári címet adományozott a székelyudvarhelyi önkormányzat a város életének meghatározó, hírnevének öregbítésében fontos szerepet vállaló személyeknek.

A székelyudvarhelyi városháza Szent István termében csütörtökön délben megtartott díjátadó ünnepség megnyitóján Gálfi Árpád polgármester elmondta, hogy 1993-ban döntött úgy a székely anyaváros akkori önkormányzata, hogy Pro Urbe díjjal, illetve díszpolgári címmel jutalmazza azokat, akik hozzájárultak Székelyudvarhely fejlődéséhez és népszerűsítették a települést, erősítve ezáltal a közösség identitásmegőrzését is.

A. szerző felvételei

Pro Urbe díjban részesült Balázs Ferenc cserkészvezető, fotográfus, pedagógus a romániai magyar cserkészmozgalom újraindításában betöltött meghatározó szerepéért, illetve fotográfusi és fotóklubvezetői tevékenységének elismeréseként, illetve tanári tevékenységének elismeréseként Pro Urbe díjjal jutalmazták Székely Zoltán fizikatanárt, a Tamási Áron Gimnázium pedagógusát.

Post mortem részesült Pro Urbe díjban Szabó János szobrászművész, aki tehetséges művészként számos köztéri alkotással, emlékplakettel és szoborral gazdagította szülővárosa és Udvarhelyszék településeit.

Székelyudvarhely díszpolgára post mortem címmel ismerték el néhai Eötvös Péter zeneszerző és karmester munkásságát, aki Székelyudvarhely szülöttjeként jelentős zenei pályát írt be, és a 20-21. század egyik legismertebb kortárs operaszerzőjeként jegyzik.

Díszpolgári címet kapott Ilyés Ferenc, a székelyudvarhelyi születésű kézilabdázó aki a magyar élcsapatokban vált az anyaországi kézilabdázás fontos szereplőjévé és a magyar válogatott csapatkapitányaként szerzett tekintély. A 229-szeres válogatott játékost tavaly áprilisban választottak meg a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) elnökének.

Ilyés Ferenc hangsúlyozta, mindig is büszke volt székelyudvarhelyi származására, sohasem számított díjakra, hanem mindig igyekezett egyre jobb lenni szakmájában. „Mindig éreztem a mérkőzések előtt és után, hogy az a szeretet, amit kapok, az nem csak Magyarországról érkezik, hanem innen is tőletek… Ebből próbálok visszaadni minél többet a Magyar Kézilabda Szövetség elnökeként az udvarhelyi kézilabdásoknak és a városnak” – fogalmazott könnyeivel küzdve.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?