Szentmise és koszorúzás Szent István napján Szatmárnémetiben

A hagyományokhoz híven Szatmárnémetiben az államalapítás és Szent István ünnepét a rómmai katolikus székesegyházban megtartott szentmisével kezdték, melyen Schönberger Jenő megyéspüspök prédikált.

„Kedves testvéreim, a mi egyházmegyénkben a remény évét ünnepeljük, és a reményünk végső célja Isten. Igazi hittel kell nekünk is a jövőbe néznünk, mert ha az Istenben hiszünk, akkor az Istenben kérünk jövőt. […] Ha Szent István királyunk nem hitt volna, akkor azt mondhattuk volna, hogy értelmetlen volt az a küzdelem, értelmetlen a sok harc, amit évekig tartott megvívni csak azért, hogy jövőt és országot adjon nékünk. De ő reményt adott.

És Szent István királyunk a remény példája mi számunkra is, ebben a mai világban, amikor olyan sok megpróbáltatás ér bennünket, és igyekszik letéríteni bennünket arról az útról, amelyet Szent István jelölt ki számunkra. A mi reményünk nem csal meg bennünket úgy, ahogyan Szent Istvánt sem csalta meg. Ezeréves tapasztalat van a hátunk mögött, a kereszténységnek pedig már kétezer éves tapasztalata van” – mondta prédikációjában a megyéspüspök.

A szerző felvételei

A szentmisét követően a résztvevők a templom homlokzatán található Szent István szoborhoz vonultak, és koszorút elhelyezve rótták le tiszteletüket az államalapító király előtt.

Koszorúztak politikai vezetők, civil szervezetek és oktatási intézmények képviselői, az ünnepség pedig a himnusz eléneklésével zárult.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?