Latorcai Csaba: Szent István korában a megmaradásunk volt a tét, és ma sincs ez másként

Szent István korában válaszút elé került az ország, akkor is „a megmaradásunk volt a tét", és ma sincs ez másként - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken egy Miskolcon az államalapító Szent István király tiszteletére rendezett ünnepségen.

Latorcai Csaba a Miskolci Nemzeti Színházban arról beszélt, hogy zavaros időket élünk, zavaros ideológiák, békétlenség és ezzel együtt „a halál kultúrája által táplált” jövőtlenség uralkodik Európa felett, amely korábban szebb időket élt meg.

Ez a káros és romboló kultúra beszivárog a mindennapi életünkbe, nemzeteket és népeket fordítva egymás ellen - fűzte hozzá az államtitkár. Kijelentette: kihívásokkal teli időben kell betöltenünk az Európai Unió "megtisztelő és kiemelkedően fontos elnökségét”.

Fotó: MTI

Megjegyezte azt is, hogy szinte egyedül Magyarország áll ki a béke szükségessége mellett.Latorcai Csaba leszögezte, akik nemzeti és keresztény alapokon próbálják az agóniából kivezetni és újjászervezni a kontinens életét, azok háborúpárti gyűlöletrohammal találják magukat szemben. "Magyarország egy ilyen helyzetben vette át július elsejétől az Európai Unió tanácsának elnökségét" - emelte ki az államtitkár.

Kitért arra: a magyar elnökség célja az, hogy a tagállamokkal közösen dolgozva tegyék újra naggyá Európát. Aláhúzta, a kormány meggyőződése, hogy erős, önvédelmi reflexeit visszanyerő és azt következetesen megtartó Európára van szükség, ami a békésen együttműködő, de államainak szuverenitását megtartó közösségre épül. Mindennek a fundamentuma az a keresztény hit és kultúra, aminek életképességére az évezredes történelmi értékek szolgálnak bizonyítékul - tette hozzá.

Kijelentette, a történelem ismét választás elé állítja a nemzetet. Szerinte megmaradásunk mellett egész Európa jövője a tét. A lelki, szellemi és morális megújuláshoz bátorságra, bölcsességre és szilárd hitre van szükség - mondta Latorcai Csaba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?