Székelyudvarhelyen kiállították a Szent Korona újabb felnagyított mását

A Szent Korona felnagyított mását állították ki hétfő este a székelyudvarhelyi Márton Áron téren. Ez már a második másolat, és a megálmodója, Elekes Gyula képzőművész azt reméli, hogy elődjéhez hasonlóan ez a másolat is körbejárja Erdélyt és az anyaországot, sőt elképzelhető, hogy messzebbre is eljusson.

Három évvel ezelőtt, a Szent István-napi ünnepségre készült el Elekes Gyula képzőművésznek, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatójának ötlete nyomán a magyar Szent Korona felnagyított mása, amelyet a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán állítottak fel. Az öt méter magas és öt méter átmérőjű, polikarbonátból készült installáció ezt követően vándorútra indult, ma már a 18. állomásánál tart.

„Mivel továbbra is óriási igény mutatkozik a korona iránt, például 2022. augusztus 20-ra is van előjegyzés, megszületett az ötlet, hogy készítsünk még egyet” – nyilatkozta a Maszolnak Elekes Gyula.

A képzőművész az általa vezetett Udvarhely Kultúrájáért Egyesület nevében pályázott Hungaricum Bizottságnál, ahol maximális pontszámot kapott, a projektet az udvarhelyi Rotary Klub és udvarhelyi vállalkozók is támogatták. Az installációt hétfőn este avatták fel a Márton Áron téren, ahol 10 napig lesz megtekinthető, ezt követően elődjéhez hasonlóan erdélyi és magyarországi körútra indul.

Turistacsalogató lett volna

Elekes Gyula elmondta, hogy a magyarországi Idegenvezetők Szövetségétől kapott visszajelzés alapján három és fél hónapig, amíg a Magyar Szent Koronát ábrázoló első installáció az udvarhelyi református kollégium udvarán volt felállítva, nagyszerű turistalátványosságnak bizonyult, főleg az anyaországi turisták körében.

„Egy hete már nem vagyok a Művelődési Ház igazgatója, de amíg az voltam, létezett részemről egy olyan elképzelés, hogy az első koronát hozzuk haza, és vagy a várban, vagy egy másik megfelelő helyen állítsuk ki turistacsalogatóként” – közölte.A szerző felvételei

Jelen pillanatban több olyan tárlat is anyaországi körúton van, amelyeket Elekes Gyula ötletei alapján állítottak össze. Ilyen a Székelyföldi Szent László-falképek című kiállítás, melynek anyaga tizenkét székelyföldi templom freskóiból áll össze, ennek köszönhetően szépen kirajzolódik Szent László király alakja és kultusza. Tavaly készült el a Szent Korona ihlette ötlet továbbfejlesztéseként a Szent Istvánt és korát bemutató MAG-HÉJ címet viselő installáció.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

„Egyre nagyobb az igény a korábbi kiállításaimra is, várhatóan a most kiállított, második koronára is hasonló sors vár, bízom benne, hogy ez is egy legalább 18 állomásos körutat ki fog bírni” – mondta Elekes László, megjegyezve, hogy a korona mostani felnagyított mása az erdélyi és anyaországi helyszínek mellett akár messzebbre is eljuthat, erről jövő héten fog tárgyalni és csak ezt követően tud biztosat mondani.

Kapcsolódók

Kimaradt?