Sepsiszentgyörgyön az infláció mértékével emelkedik az ingatlanok adója

Sepsiszentgyörgyön jövő évben az infláció mértékével, vagyis 5,1 százalékkal emelkedik az ingatlan és területadó. Antal Árpád polgármester a szerdai tanácsülésen elmondta: jövő évben is a törvény által megengedett legalacsonyabb szinten tartják az ingatlan és területadót, ám az adótörvény kötelezi az önkormányzatokat, hogy az infláció mértékével kiegészítsék a magánszemélyek épület és terület adóját. Hozzátette: a gépjárműadó jövő esztendőben változatlan marad.   

A sepsiszentgyörgyi lakosok az utcájuk A, B, C vagy D jelzésű adózási besorolása alapján fizetik a helyi adókat. Sepsiszentgyörgyön 2016-ban vezették be azt a módszert, hogy az alapján kell kisebb vagy nagyobb adót fizetni, hogy az adott utcában milyen minőségű az infrastruktúra állapota. Az utcák adózási besorolását évente felülvizsgálják, figyelembe véve az út, járda, közvilágítás, csatornázás állapotát, a városközponttól, illetve ipari övezettől való távolságot és a közbiztonság minőségét.

Fotó forrása: Sepsiszentgyörgy önkormányzata

Antal Árpád polgármester felhívta a figyelmet, hogy akárcsak az elmúlt években, 9 százalékos kedvezményben részesülnek, akik 2023. március 31-ig befizetik az egész éves helyi adójukat. Azok a nyugdíjasok, akiknek a jövedelme kisebb, mint az országos nettó minimálbér, 50 százalékos adókedvezményt kapnak. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat ugyanakkor 6 elhanyagolt homlokzatú ingatlan esetében ró ki legtöbb 500 százalékos plusz adót.

A polgármester szerint újdonság, hogy részleges vagy teljes adómentességet igényelhetnek azok a tulajdonosok, akik saját költségükön olyan munkálatokat végeznek, amelyek javítják lakóingatlanjuk energiahatékonyságát, fotovoltaikus villamosenergia-termelő rendszereket vagy tanúsítottan környezetbarát rendszereket telepítenek. Ezt az adókedvezményt a tulajdonosok a munkálatok befejezését követően energetikai audit alapján igényelhetik az önkormányzattól.

A szerző felvétele

Sepsiszentgyörgyön jövő évben is óránként 3 lejbe kerül a parkolási díj. A városközponti „nullás zónában” továbbra se lehet napi pakolási díjat váltani. Ennek célja, hogy a városközpont két főutcájában a hivatalokban vagy bankban ügyet intézők tudjanak rövid időre leparkolni és ezekben az utcákban ne a hivatalok és pénzintézetek alkalmazottai parkolják autóikat munkaidőben.

A város többi fizetős parkolóhelyét jelölő 1-es zónában az egy napra érvényes parkolójegy 15 lejbe kerül. Az ebben a zónában lakók vagy ott dolgozók 500 lejért válthatnak éves parkolási bérletet. A nem ott lakóknak vagy dolgozóknak évi 1000 lejbe kerül a bérlet, míg évente 2500 lejt kell fizessen az, aki kizárólag számára fenntartott parkolóhelyet szeretne bérelni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?