Egészségügyi hulladékot sterilizáló üzem indult a Sepsiszentgyörgyön

Átadták csütörtökön a szépmezői ipari park első zöldmezős beruházását, az AKSD Románia vállalat 550 négyzetméter alapterületű egészségügyi-hulladék sterilizáló üzemét. Az 1,5 millió euróból rövid idő – 9 hónap alatt – megépített üzem 25 személynek biztosít munkahelyet. A cég Kovászna, Hargita, Brassó, Szeben és Fehér megye kórházaiból, egészségügyi rendelőiből és klinikáitól gyűjti össze az veszélyes hulladékot, amelyet korszerű és környezetkímélő technológiával sterilizál, mondta el a Maszol érdeklődésére a megnyitón Baranyai József.

Baranyai József a megnyitón | Fotó: Kocsis B. János

Az AKSD Románia ügyvezetője felidézte, hogy a magyarországi tulajdonú cég először Marosvásárhelyen hozta létre romániai telephelyét, ám azt egyrészt nem tudták bővíteni, másrészt logisztikai szempontok miatt ésszerűbb volt egy újabb telephelyet létrehozni Sepsiszentgyörgyön, amely kiszolgálja a térséget, amelyben mintegy 4–5 ezer potenciális ügyfelük van. Baranyai József szerint az egészségügyi hulladékok nagy része a kórházaktól származik, míg szám szerint több az orvosi rendelő és klinika, de ezek arányaiban kevesebb hulladékot termelnek.

A koronavírus járvány miatt megnőtt az egészségügyi hulladék mennyiség

A most megnyitott sepsiszentgyörgyi sterilizáló üzem jelenlegi kapacitása valamivel több mint évi 1000 tonna, ám már most tervezik a bővítést és jövőre szeretnének egy újabb sterilizálót beüzemelni a már meglévő épületben. Ez a beruházás további 300 ezer eurónyi befektetést feltételez, magyarázta Baranyai.

A Maszol érdeklődésére elmondta: a koronavírus-járvány az egészségügyi intézményeket kiszolgáló cégekre is nyomást helyez, hiszen érezhetően megnőtt az egészségügyi hulladék mennyisége a nagyszámú maszk- és védőruha-használat miatt. „Megpróbálunk megfelelni a megnövekedett elvárásoknak és elvégezni a munkát, amit a járvány ránk hárít, ám mindezzel együtt felelős polgárként sajnáljuk, hogy ez így alakult és abban reménykedünk, hogy minél hamarabb véget ér a járvány és visszatérünk a normális kerékvágásba”, mondta. 

Hasonló beruházások nyílnak még az ipari parkban

A csütörtöki üzemátadón Miklós Zoltán parlamenti képviselő, a szépmezői ipari park korábbi igazgatója felidézte: tavaly áprilisban írta alá az vállalkozással a szerződést, majd miután beszerezték a szükséges engedélyeket, idén kezdték el az építkezést és rövid idő alatt át is adták az üzemet. A képviselő rámutatott, igazgatóként 14 másik beruházóval írt alá szerződést, és bár a válság miatt egyesek halasztották a tervezett beruházásukat, jelenleg is zajlanak más építkezések az ipari park különböző területein, így a közeljövőben újabb létesítmények nyílnak meg és új munkahelyek jönnek létre.

Kovászna megye tanácsának alelnöke, Jakab Barna a megnyitón kifejtette: az a cél, hogy Háromszék 2030-ra az ország legzöldebb megyéje legyen, ehhez szükségesek a kis lépések és a nagyberuházások is. A szépmezői ipari parkban megnyitott üzem ebbe illeszkedik, hiszen egyrészt újszerű technológiát használ, másrészt a veszélyes egészségügyi hulladékot semlegesíti.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester megköszönte a befektetőnek, hogy ezt a helyszínt választotta, amely az ipari park első megépült zöldmezős beruházása.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?