„Együttélési övezetet” alakít a környező falvakkal Sepsiszentgyörgy

Sepsiszentgyörgy és a környező nyolc község úgynevezett együttélési övezetet alakít, hogy a jövő évben kezdődő, új EU-s pályázati ciklusban közösen fejlesszék a kistérséget, jelentette be szerdán Antal Árpád.

A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a 2021–2027-es európai uniós költségvetési ciklus pályázati lehetőségei között szerepel, hogy a megyeszékhelyek és municípiumok a környékükön lévő településekkel összefogva hívhatnak le pénzt a kistérség összehangolt fejlesztésére.

Antal Árpád szerint Sepsiszentgyörgy nyolc környező település – Árkos, Sepsiköröspatak, Bodok, Gidófalva, Illyefalva, Uzon, Kökös és Réty – összefogásával, amint megjelenik a pályázati lehetőség, jogilag is bejegyzi az általuk „együttélési övezetnek” nevezett együttműködést.

Elsősorban a mobilitást elősegítő beruházásokra hívnak le uniós pénzeket, így Sepsiszentgyörgy és vonzáskörzetében megfelelő tömegközlekedést alakítanak ki és bicikliút hálózatot hoznak létre, ezek által jobban összekapcsolják a településeket.

A háromszéki megyeszékhely vonzáskörzetében lévő nyolc település polgármesterei összeszámolták, hogy naponta több mint kétezer ember dolgozni, és több mint ezer gyermek iskolába jár Sepsiszentgyörgyre. Az elmúlt években több mint ezer sepsiszentgyörgyi költözött ki a környező falvakba. Emellett sok városi jár dolgozni a környező településekre, sorolta Antal Árpád, aki szerint mindezeket figyelembe a város és a falvak kapcsolatát szükséges szorosabbra fűzniük, és kialakítaniuk a megfelelő infrastruktúrát és tömegközlekedést.

Antal Árpád magyarázata szerint a jelenlegi törvénykezés nem teszi lehetővé, hogy a sepsiszentgyörgyi tömegközlekedést kiterjesszék a környező falvakra is, mert egyik önkormányzat nem szolgáltathat más közigazgatási területen. A következőkben megnyíló pályázati lehetőség viszont lehetővé teszi a térségi összefogást.

Sepsiszentgyörgynek már van egy megnyert mobilitási pályázata, amelynek keretében korszerűsítik a városi tömegközlekedést. A majdani pályázati kiírás függvényében döntik el, hogy ezt a városi mobilitási tervet terjesztik ki a környező településekre vagy külön mobilitási tervet készítenek a falvak, és azokat összekapcsolják.

Antal Árpád leszögezte: a város nem akar rátelepedni a falvakra, hanem együtt akar élni a falvakkal, ennek viszont van színe és fonákja is. Pozitívum az, hogy a környező településeken élők igénybe veszik a Sepsiszentgyörgy által nyújtott szolgáltatásokat például a kultúra és oktatás területén, az viszont jelenleg problémát okoz a városnak, hogy reggel nyolc órakor több ezer ember igyekszik autóval az iskola, óvoda vagy munkahelyek irányába. Ezt lehetne orvosolni megfelelő tömegközlekedési hálózat kialakításával.

„Olyan rendszert szeretnénk építeni, hogy minél kevesebb fonákja és minél több színe legyen ennek az együttélésnek” – összegzett Antal Árpád.

A város környéki falvak polgármesterei emellett több területen is látják az együttműködés lehetőségét. Fodor István bodoki polgármester például a földgázhálózat bővítését szeretné összefogással elérni, mivel jelenleg a 2000 lakos alatti településekre nem vezetik be a gázt.

Kisgyörgy Sándor köröspataki polgármester a Köröspatak és Árkos közti 30 hektáros bányató és a körülötte lévő 220 hektárnyi terület jogi helyzetét szeretné tisztázni és egy „Székely Balatont” létrehozni.

Fodor Imre illyefalvi polgármester az összehangolt fejlesztés fontosságát hangsúlyozva rámutatott: nincs annak értelme, hogy minden település külön víz- és csatornarendszert és ülepítőállomást működtessen, hanem egy közös hálózatba kell ezeket kapcsolni, másrészt nemcsak az éppen aktuális pályázati kiírásokhoz kell igazodni, hanem közös fejlesztési stratégiával kell alakítani a térséget.

Kapcsolódók

Kimaradt?