Sepsiszentgyörgyön péntek reggeltől igényelhető a lakbértámogatás

Sepsiszentgyörgy önkormányzati képviselőtestülete elfogadta a fiatalok lakbértámogatásáról szóló határozatot. Eszerint a 35 év alatti fiatalok lakbérébe havonta legtöbb 50 euróval pótol bele a polgármesteri hivatal. Az érdeklődők péntektől nyújthatják be a kéréseket a városházán.

A támogatási program szerint az albérletben lakó fiatalok havi legtöbb 50 eurót kaphatnak az önkormányzattól, ám az összeg nem haladhatja meg a lakbér 25 százalékát. A különbözetet saját költségből kell fedeznie az albérlőnek. A támogatás további feltétele, hogy a kedvezményezettnek nagykorúnak kell lennie, de nem több, mint 35 évesnek, illetve sepsiszentgyörgyi lakhellyel, közép- vagy szakiskolai végzettséggel kell rendelkeznie, illetve Sepsiszentgyörgyön kell tanulnia vagy dolgoznia.

Fotó forrása: Sepsiszentgyörgy önkormányzata

Azok kaphatnak támogatást, akik hivatalosan bérlik a lakást, és erről legalább négy hónapig érvényes, az adóhivatalnál (ANAF) bejelentett szerződésük van, továbbá feltétel, hogy az igénylőnek az elmúlt öt évben ne szerepeljen a nevén egy lakás több mint felének tulajdonjoga, és ne álljon rokoni kapcsolatban a főbérlővel/tulajdonossal, valamint ne legyen tartozása a helyi költségvetés felé.

Vargha Fruzsina alpolgármester szerint a lakbértámogatási program éppen azt a segítséget nyújtja a fiataloknak, amire az önállósodáshoz szükségük van.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?